MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1964

1964. november 10. • 216. őe. - Oldalszámok - 1964. 216. 4.

- 3 ­egy-két év után vissza szeretnének a fővárosba kerülni. Ismételten megkérjük az Egészségügyi Mi­nisztériumot, hogy több segítséget adjanak az or­vosi ellátásnál. Az orvosi állások betöltésére ezen kivül pályázatokat kell hirdetni. A középká­deri szintet az emiitett öt községben azzal tud­nánk emelni, hogy a községi tanácsok, valamint pártszervezetek javaslatai alapján ápolónőket ké­peztetnénk ki, és azokat a tanfolyam elvégzése után vissza adnánk a községeknek. Fontos, hogy megtanítsuk a járási embereket meg­felelően dolgozni. Nagy gondot kell forditani az orvosok nevelésére is, ugy szakmai, mint politi­kai vonatkozásban. Itt elsősorban az esti egyete­met végzett emberekre gondolok. Elmondhatjuk, hogy szép számban végezték el az orvosok az esti egye­temet. Az ott tanultakat azonban legtöbbjük csak a saját munkájában hasznositja és használja fel. Gál elvtárs által mondottakkal egyetértek, hogy bizzuk meg őket politikai munkával az orvosok kö­rében. A szakigazgatási szerveknél vetném fel, hogy a táppénzes problémák, valamint az üzemegészségügyi vonatkozásban jobban együtt kell dolgozni a szak­szervezettel. Javaslom, hogy a szakigazgatási résznél bizonyos momentumok szerepeljenek az osztály munkájának megjavítására; következetesség a munkában, rend­szeres beszámoltatás, főorvosi értekezletek, rend­szeres eligazitás. Reméljük, hogy mivel most már Nyúl elvtárs felgyógyult betegségéből, igy megfe­lelő lesz az egészségügyi osztály vezetése. Nem kivánom elmondani, hogy szervezeti vonatkozásban

Next

/
Oldalképek
Tartalom