MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1963
1963. február 15. • 169. őe. - Oldalszámok - 1963. 169. 22.
- 6 kifolyólag pillanatnyi eredményűkért - a sportoktatói munkák területén helytelen elgondolásokért - ahelyett, hogy a párt sporttézisei, a ?B januári határozata alapján mindjárt helyben leszerelnek azokat, A ÍST vonalán sem tettünk meg mindent, elsősorban lent a,SK~ nél, ho^y ezen a nézeten minél gyorsabban változtassanak. Kint helyszinen ehhez kevés segitséget adtunk. Volt időszak, amikor - elsősorban a járási TST-ket - sodorták a mindennapos feladatok és igy a szervezeti munkába; nem tudtak- befolyni. Nem volt elég társadalmi munkásunk szervezés vonalán, akiken keresztül lehetett, illetve kellett volna segiteni őzen a holyzeten, Nc?gyobb létszámú társadalmi aktivahálózat foglalkoztatására nagyon rossz volt az elhelyezésük a JTST-knek és sajnos még ma is ugyanez a helyzet - a salgótarjáni, balassagyarmati, szécsényi járásokban. Ehhez hozzájön még, hogy a ..' salgótarjáni JTST- ' nem képes a feladat nagysága miatt a járást és várost átfogni, irányítani. Ennek az állapotnak a megszüntetése is sürgött© a JTS£ tagok konkrét megbízatását elsősorban a SK-ök munkájának segítésére, valamint a járási szakbizottságok rendszeres, tervszerű munkáját. Megkívánják a megnövekedőit feladatok a salgótarjáni JTST szétválasztását külön járási és városi TST-ékre, A JTST-k tagjai között körzetekre felosztották a járásokat. Rendszeres tájékoztatást kapnak általában a sportmozgalom, de főleg a SK-ök előtt álló feladatokról. Ennek alapján a torvünk, hogy a helyszinen konkrétan segítsék a SK-ökben „ folyó munkákat. Elsősorban szervezeti, szervezési munkákat, A szécsényi, salgótarjáni járásokban ez a kezdeményezés már egész jól folyik. Pontos, hogy a pártszervezetek, községi tanácsok, SzB-k is az eddigiektől sűrűbben és ne kampányszerüleg foglalkozzanak területük, hozzájuk tartozó sportkörök szervezeti munkájával, kádérproblémáival. Az év minden időszakában irányítsák, segítsék a SK-ben folyó munkákat.