MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1963
1963. október 26. • 187. őe. - Oldalszámok - 1963. 187. 75.
rí'K\(;r , « \. MSzMP Nógrád megyei Bizottsága Starján, 1963. okt. 22. Salgótarján, " Szigorúan bizalmas 1" Készült; 17;példányban. Gé pelte; GJ.-né. Javaslat a ""B elé. Holman Ignáö elvtársat a Nógrádmegyeri Tsz. elnökét javasol™~" "" juk beosztásából xeváltani, hanyag munkájáért pártbüntetésbe ríszesiteni, Holman elvtárs 1962. októberében a 3oo4-es kor- . mányrendelet alapján került a megyeri tsz-be el--nőknek, Feladatát azzal az elhatározással vállalta, hogy rendezi az általa ismert gyenge tsz. gazdálkodását. A tsz-be az ő általa kiválasztott mezőgazdásszal kezdett dolgozni. Munkáját azonban magatartásbeli hibáival tetézve nem végezte megfelelően, sőt a tsz, az őszi munkákban,valamint a vetésben is legutolsók között van a járásban. A hibák oka elsősorban az, hogy Holman elvtárs," mint elnök nem támaszkodott a mezőgazdászra, annak intézkedéseit több esetben személyes intézkedéseivel megváltoztatta, pl. a baromfitelepet teljesen a saját irányitása alá vonta. Ebből vita lett, ami átterjedt az ott dolgozókra is. Az agronómussal való nézeteltérést a Megyei Káderbizottság is-megtárgyalta, ahol mindketten, ugy Holman, mint Juhász elvtársak vállalták,hogy tudnak együtt dolgozni, véget vetnek az eddigi torzsalkodásnak. Sőt ezév júniusában a járási tanács is mindkettőjüket behivta elbeszélgetésre. Ennek ellenére burkolt ellentét Volt közöttük, ami rányomta bélyegét a munkákra is,