MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1963

1963. szeptember 2. • 182. őe. - Oldalszámok - 1963. 182. 2.

1. Jelentea - az MNB felmérése alapján - a gyenge tsz-ek po­litikai és gazdasági megszilárdulásáról. Javaslatok a kiesések pótlására, a tervek túlteljesítésére, Matuz elvtárs összefoglalója: Javaslom, hogy fogadja el a végrehajtó bizottság a jelentést, csupán az előterjesztett határozati javaslatot egészítenénk ki. Ami a jelentést illeti az a véleményem, hogy a végrehajtó bi­zottság számára képet adott a gyenge termelőszövetkezetek hely­zetéről. Azt is meg kell azonban mondani, hogy az előterjesz­tett anyagot nem lehet teljes egészében reális dolognak venni, A vitában is elhangzott, nekünk is az a véleményünk, hogy a helyzet jobb a gyenge tsz-ek megerősítését illetően, mint, amit a-jelentés kimutatott, A végrehajtó bizottság megállapíthatja, hogy a gyenge tsz-ek gazdasági, politikai megszilárdításában ebben az évben van előrelépés. Jelentősen javult a vezetése is ezeknek a szövetkezeteknek. Legtöbb gyenge szövetkezetünkben javult a munkafegyelem. Az elmúlt évekhez képest minden gyenge termelőszövetkezet­ben jobban végezték a gazdasági munkát, mint ahogy a múlt évben, A politikai hangulat szintén jó a gyenge termelőszö­vetkezetekben, kivételt képez az a néhány szövetkezet, ahol van kilépési hangulat. Ezt a kilépési hangulatot a járási pártbizottság oknak sikerült lerendezni a tsz tagsággal, Ösz­szehasonlitva a múlt évi ilyen irányú problémákkal ezévben 4o millió forintos kiesés jelentkezik a mostani 5 millió plusszal szemben. Tehát van előrelépés ezen a vonalon. Minden jel arra mutat, hogy 16 gyenge tsz-ünk feljön a közepesek színvonalára. Ezt azért hangsúlyozom elvtársak, hogy nincs ok arra, hogy sötéten nézzük az ezévi tevékenységünket a gyenge termelő­szövetkezetek megszilárdítását illetően. Javaslom, hogy azt is állapítsuk meg, hogy az előrehaladás több gyenge tsz-ben nem az állandóan ható tényező következté­ben történt, hanem mindenekelőtt az időjárás következtében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom