MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1962
1962. július 20. • 155. őe. - Oldalszámok - 1962. 155. 24.
' - z egyoldalú érdekvédelem hatja át. • A fentiekből kiindulva a VB. ismételten meghatározza, hogy a kisárutormelés megszűnésének egyediili helyes útja a kisiparosok szövetkeztekbe való tömörítése. E téren következetesen helyes politikát kell.folytatni. Ennek az elméleti tételnek megfelelően kell a munkát végezni figyelembevevő azt is, hogy a kisiparosoknak még bizonyos szakmákban beláthatatlan időn belül fontos szerepük van a lakosság szükségleteinek ellátásában. Ezekből kiindulva a VB. az alábbi feladatokat szabta meg: Politikai téren; ww mwi—lyiwi—M.II-1 —i • • ••'!• ram Legfőbb feladat a szövetkezeti gondolat megszilárdítása a kisiparosok körében, erro területi pártbizottságaink, pártszervezeteink, ^^^ kisipari termelősz.övetkozot4ink, tanácsaink non utolsósorban a . KIOSz megyei Titkársága az eddigieknél nagyobb gondot fordítson. Változatlanul az eddigieknél fokozottabb és szélesebb mórtékben rendszeresíteni kell a kisiparosok politikai tájékoztatását, felvilágosítását, továbbképzését a KIOSz kebelén belül, illetve pártnapokon és egyéb rendezvényeken keresztül. PÍ|rt szerveink ezeket, kísérjék figyelemmel ós lebonyolításukhoz nyújtsanak segítséget, A magánkisipar vezetőinek politikai oktatását - az eddigieknél szélesebb alapon - trvábbra is a szövetkezeti vonalon kell megoldani. Ezt már az GSÓVÍ pártektatás beindításánál pártbizottságaink- (tti nak biztosítani kell. A fenti feladatok végrehajtásának biztosítása érdekében pártbizottságaink politikai aktivákrt bízzanak meg a területükön lévő KIOSz járási, helyi cs: port ok patronálására. Gazdasági téren: Kisiparosainktól,meg kell követelni a törvényesség betartását. He forduljon elő, hogy törvénysértést elkövető kisiparos a KICSz vagy. más szervek a felelősségrevonás alól kivonják. Ilon megengedhető - más oldalról - az sem, hogy a kisiparosokat a törvényesség cimén fölösleges zaklatásoknak teszik ki, vagy szabálysértés stb. óimén likvidálják.