MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1962
1962. július 20. • 155. őe. - Oldalszámok - 1962. 155. 6.
JJé Ebben az évben ezen a téren előre kell menni. Folyóiratokban felmerült kérdéseket kapcsolják össze a gyakorlati élettel a leadott előadások során és igy követeljék is meg. Másrészt az oktatási munkánál fel kell vetni a klasszikusok tanulmányozását, ami szintén kétoldalú dolog. Az előadók sem követelik meg a klasszikus anyagot, a hallgatóktól, ebből kifolyólag a hallgatók sem foglalkoznak a klasszikus anyagok tanulmányozásával. A határozati [javaslatban szerepeltessük ami a vitában is elhangzót hogy egyrészt az osztályfoglalkozásokon fokozottabban kérjük a klasszikus anyagok tanulmányozását, másrészt a vizsgáknál nem árt egy-ket kérdést kimondottan klasszikus anyagra,épitemi. A következő dolog a tanulási fegyelem. Ha nézzük az oktató nevelő munkát gátolga az elég nagyfokú hiányzás az esti egyetemről. Sajnos a vezetés nem vette kézbe a hiányzások elleni harcot, ami itt is elhangzott, hogy pótbehivásokon elbeszélgetni a hiányzó hallgatókkal, s itt funkcióra való tekintet nélkül kell ezt a dolgot megtenni. A másik dolog a tanszékülések és foglalkozásvezetők felkészülése. A vitában elhangzott, hogy a tanszékülések nem voltak rendszeresek, gátolták az oktató munkát, stb. Ennek egyik következménye, hogy az osztályfoglalkozást levezető elvtársak egyrésze esetenként nem volt felkészülve. A következő oktatási évben tanszéküléseket, s külön speciális tanszék megbeszéléseket kell tartani és külön az esztályfoglalkozást vezetők felkészülését ellenőrizni kell. Az év folyamán a követelményt fokozni kell a hallgatók felé és nem szabad az osztályfoglalkozást vezető hangulatától függővé tenni a követelményt. Ami a nevelést illeti fogadjuk el, hogy háttérbe szorult az oktatómunka mellett a nevelői tevékenység. Egyes szemináriumi vezetők, előadók magatartása nem segitette elő a hallgatók nevelését sem. A hallgatók részéről több észrevétel jött, hogy tudálékosan, lekezelően viselkednek velük. Ebben az esti egyetem vezetőjének nagy szerepe van. Az esti egyetem vezetőjének Hegedűs Elvtársnak munkájáról. Amikor a VB. odaküldte nagy lendülettel fogott munkájához. Az utóbbi időben azonban azt látjuk, hogy munkájában bizonyos visszaesés van az esti egyetem munkáját, s a párt iskola irányitó tevékenységét illetően is. Az utóbbi időben nem elég felelősségteljesen végezte Hegedűs elvtárs a munkáját, s hozzátehetném néhány esetben nem megfelelő komolysággal. Ahhoz, hogy /amit kértél/ az esti egyetem tekintélyét biztositani tudjuk Hegedűs elvtársnak ebben az oktatási évben fokozni kell a követelményt az elvtársak' kai szemben, de magaddal szemben is.