MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1962

1962. május 25. • 151. őe. - Oldalszámok - 1962. 151. 3.

Másik a KISz feladatánál nem teljes igénnyel, de néhány módszerben! dolgot szeretnék elmondani. Felvetném az úttörő korosztályhoz tartozó fiatalokkal kapcsolatosan, hogy a mi úttörő szervezeteink többségé­ben előszeretettel választják névadón Zrinyi, Rákóczi, . Dózsa, az akkori idők szabadságharcosainak nevét, de alig van Ságvári Endre, József Attila, de az 1956-os v mártírokról nincs is elnevezve úttörőcsapat. Az úttörők a felsőbb tagozatot is felölelik, itt már lehetne terv­szerűbben is ezt irányítani 1 ". Másik dolog, hogy az úttörő korosztálynál, az iskolai ne­velőmunkánál irjuk be a fontosabb dátumok megünneplését. Mindent használjanak ki, vannak helyi dátumok is, a helyi események évfordulóját is ünnepeljék. Megjegyeznék a KlSz szervezeteknél,még egy-két dolgot, amivel a jelentés is foglalkozik. Általában jó a bevo­nulók előkészítése és ezeknek a fiataloknak a hadsereg­be, a honvédelemre való átállásuk, de már a leszerelők­kel való foglalkozás nem megfelelő, nem vesszük eléggé igénybe őket. Az ilyen dolgokra az MHS-nek kell nagyobb gondot fordítani. Egyetértek azzal, hogy tartalmasabb, módszeresebb hatá­rozatot kell elkészíteni, amit küldjünk meg a járási bi­zottságoknak, a KISz, az MHS-nek, a tanácsnak, illetve az érintett szerveknek. Ilyen értelemben vegyük tudomásul az előterjesztést. A határozat elkészítésével Lakatos elvtársat bizza meg a VB és megfelelő láttomozás után küldjük ki az illetékes szerveknek. A VB. a javaslattal egyetértett. II. napirend,. Jakab elvtárs /tösszefoglalója'/ Az előterjesztést vegyük tudomásul. A határozati javaslatot a következőképpen módositsuk: Az első ponttal teljes egészében egyetértett a VB is,tény­leg legyen egy felmérés tervszerű irányítással a szükség­leteknek megfelelően, részben amit Andó elvtárs almondott, részben a statisztika alapján.­Az a véleményem, hogy nekünk és a KISz szervezeteknek job­ban kell irányítani a beiskolázást. Itt van a tanulók lak­helyére vonatkogó táblázat. A 300 egynéhány bányász tanu­lóból 200 más megyéből van. Ezt azért vetem fel, hogy eb­ből is kitűnik a bányászok lebecsUlése. Nincs meg, az a fel­ismerés még, hogy a báijész ma rmár, hogy a munkáját el tud­ja végezni villanyszerelő, lakatos, műszerész is bizonyos vonatkozásban. Olyan értelemben kell nekünk felvilágosító munkát végezni a bányász KlSz szervezetek között, a bányász szülők felé, hogy ma már nem szégyen, hanem megbecsülés, kitüntetés bányásznak lenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom