MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1961

1961. március 17. • 120. őe. - Oldalszámok - 1961. 120. 70.

lo - lo ­hogy a tanfolyamok tematikájában is megfelelő h lyet kapjanak társadal­mi, politikai világnézeti témák. Egyes magasabb képesitést adó szaktanfolyamoknál célszerű lenne az is, ha a tanfolyam elvégzésekor a szakmai mellett politikai vizságra is köteleznék a hallgatókat,. termeszetősen ezeknek az elképzeléseknek a valóraváltása pártszerveze­teinktől az eddiginél jobb, körültekintőbb irányitágt követel meg a politikai oktatás szervezésében, összehangolásában. A .já rási-, .városi bizottságok irányi tó. ellenőrző tevékenységei A járási-, városi bizottságok a korábbi éveknél eredményesebben fogla^ koznak a párt-propaganda szervezeti, tartalmi irányításával, ellenőr­zésével. E megállapítás értékét csak növeli ha ehhez hozzá tesszük, hogy a pártpropagandával kapcsolatos feladataik ugyanakkor jelenetősen ' kibővültek. Elmondható, hogy a propaganda irányításában kapott nagyobb önállósággal jól éltek pártbizottságaink. A propaganda körültekintőbb, alaposabb tervezésével és menetközben a szervezeti- tartalmi feladatok megoldásával bizonyitják hogy gazdáivá váltak e területnek. « "A folyó oktatási évben mind az előkészítés, mind az évközben! irányítás és ellenőrzés hatékonysága szempontjából különösén eredményesen foglal­köhott a szervezett oktatás kérdéseivel a pásztói és a széosé.nyi járási Ft ?'-.. Az oktatás előkészités ében, megszervezésében több hiba merült fel a L'^.kissaf^yarvaati és Salgótarján járás és v s-ros területén, ami többek között Összefüggésben van azzal is, hogy e pártszerveknél éppen ez időszakában voltak az ágit*prop. vezetők személyében változások, Az előkészítésben mutatkozó hibákat tükrözi az a tény is, hogy Salgó­tarján város területén, de különösen az Acélárugy 'írban a szervezett pártoktatásba bevont párttagság számaránya jelentősen csökkent. Amig ­megyei szinten is a párttagság 58 %-át vontuk be a szervezett oktatáe­ba, addig a fentü üzemben a párttagság alig több mint 5o #-át'. Hogy ilyen helyzet állt elő abban közrejátszik az is, amiről már fen­tebb szó volt, nevezetesen hogy nagyr.iértékben elszaporodtak a külön­böző szaktanfolyamok s hogy jelentős számbin vrnnak vidékről bejáró dolgozók is, de mindez nem magyarázza elfogadhatóan a nagyarányú visz­szaesést. Erre a jövőben jobban fel kell figyelni, nemcsak Salgótarján város területén, hanem a salgotarj áni jár Is bányaüzemeinél is*

Next

/
Oldalképek
Tartalom