MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1961

1961. március 17. • 120. őe. - Oldalszámok - 1961. 120. 66.

66 va. Ez a növekedés a pártbizottságok jobb előkészitő munkája mellett azt is mutatja, iiogy a dolgozó tömegek körében jelentősen nőtt az ér­deklődés az elméleti- politikai kérdések iránt. Ezzel kapcsolatos, hogy nem egy helyen az igényeket sem tudjuk kielégiteni, ami többek között összefügg a jelenlegi oktatási rendszerünk árnyoldalaival is» A korábbi évekkel szemben ezévben a termelőszövetkezetek szervezése időszakában nem volt jellemző nagyobb fokú visszaesés, az oktató munká­ban, sőt a pásztói, balassagyarmati és a rétsági járásban is gyakoriak voltak az oüyan esetek, hogy azon községekben, ahol jó haladt a szövet­kezetfejlesztés munkája, vagy már a község lakossága a tsz-be tömörül* a pártoktatásban résztvevők száma kétszeresére nőtt. Ilyen esetek tapasztalhatók voltak akkor is, amikor a falusi oktatásban mezőgaz­dasági, termelőszövetkezeti témák kerültek megbeszélésre. Mindez mu­tatja, hogy parasztságunkban miután rálépett a nagyüzemi termelősz örefc-» kezeti útra jelentősen megnőtt a közös gazdálkodással kapcsolatos gazdaságpolitikai, de az általános politikai kérdések iránti érdek­lődés is. Az egyes tanfolyamokon való megjelenés 1960,-december második feléig jó­nak mondható, főleg az alsó fokú oktatásnál, A nyilvántartott hallgatók 85-9o %~a megjelent •• fogl'lkaz ásókon. Nem egy olyan tanfolyam is volt, ahol a megjelenés ueíjdne i rerds-zeresen ( loc %-os. December második felében és január hónap ban r eguaetott-fog­lalkozásokon már jelentős visszaesés volt a megjelen rí illeucen, / 60 % /, Ez mind^r^kolőii ü.% ünnepekkel, illetve éwégi n - bads-ágolés­g^i "Píígrr o\«3SZe» A szakosított tanfolyamokon, valamint propagandista szomin ^riumokon a megjelenés már rosszabb. Ennek oka hbban rejlik, ho^y ide döntő többségében vezető munkakörben dolgozó - párt,- állami,- gazdasági,- ­funcionáriusok járnak, akik egyéb elfoglaltságukra és másirányu tanul­mányaikra hivatkozva, maradnak távol a foglalkozásokról, így pl. a gazdaságpolitikai tanfolyam /ipari tagozat/ legutóbb megtartott /már-­1 cius 7./ megyei konferenoiáján. a 23 hallgatóból csak 12 fő jelent meg« Ilyen mulasztások azért is fordulhatnak elő, mert az illetékes párt­szervek még többszöri ismétlődés esetében sem alkalmasnak felelősség­revonást. ./.

Next

/
Oldalképek
Tartalom