MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1961
1961. március 3. • 119. őe. - Oldalszámok - 1961. 119. 4.
Már lassan oda jutunk, hogy azt felelik azért van a felvásárlásnál lemaradás, mert a pártszervezet nem foglalkozik vele, a párttagok nem mutatnak példát. Ezzel kapcsolatban a következeket jegyzem meg. A Politikai Bizottság htározata kimondja a párt és tanács szervek politikai felelősek a felvásárlásban. Nyilván való meg kell oldani az ország ellátását, az ipar nyersanyaggal való biztosítását teljesítenünk kell. Felelősek vagyunk az ország, világ előtt a mezőgazdaság átszervezéséért is. Ez nem fogja azt jelenteni, hogy vissza megyünk az elslenforradalom elő'tti időkhöz. A jelentésből is kitűnik a pártszervezetek feladatai vannak jó módszereik, s a pártszervezet elsőrendű fel adata, hogy a felvásárlást terjesszék el. A tanácsnak is megvan a maga felelőssége politikai és gazdasági értelemben egyaránt. A tanácsnak meg kell akadályozni icc a szécsényi járásban mechanikus lebontása a tervnek, ahol nem számolnak a kintlévc kevés egyénivel, vagy háztájival. Olyasmire is gondolok: a tanácsnál érvényt kell szereznünk annak, hogy éljünk az állam tervszerű, irányitó, befolyásos szerepét. Hangsúlyozni szeretném: necsak a tsz elnökök tudtával menjünk a tsz tagok közé, s mondjuk meg nekik, hogy ezzel a kieséssel számolhattok, hogy ha nem szerződtök. Azért vettem fel e-t, mert tavaly tanácsaink félve nyúltak ehhez a dologhoz, viszont nekünk mostmár meg kell kezdeni az első lépést. Úgyis szóvá tenném a tanácsok felelősségét a felvásárlásnál nem helyeslem, hogy van olyan tapasztalat, hogy visszaakarjak hozni a begyűjtést. Ezért is szükséges, hogy a tanácstagok a tsz tagok között a termelés érdekében végezzenek felvilágosító munkát. Ez a munka akkor eredményes, ha a község tanácstagjai elmennek a község felvásárló embereivel hazról-h-azra. Mégegyszer mondom, világosan kell látni, hogy ez a párt és tanács felelőssége Ezt elsősorban a vállalatok felé szeretném hangsúlyozni. Mi ezeknek megadunk minden segitséget, viszont akkor ne olyanokat küldjenek ki, akik állandóan zaklassak a JB-ét. Feltétlenül a vállalatokat rendszeresen be kell számoltatni munkájukról. Azzal folytatnám: meg kell vizsgálnunk azt is, mikor vannak nyitva ezek a felvásárlók.