MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1960
1960. július 18. • 102. őe. - Oldalszámok - 1960. 102. 3.
5 felajánlásokat tehetnek, ami ott kint a báljánál kezdődik/. Befejezésül a Járási Pártbizottságfelé annyit, hogy több figyelmet erre a bányára, mivel nagy politikai segítséget tud adni, ami megmutatkozott a tsz fejlesztés során. YB. az előterjesztést és határozatot az elhangzott összefoglalóval együtt elfogadta. II. napirend. Szó volt a vita során jellegéről, céljáról, amikor a munkatervet elkészítették mondtuk, hogy a második féléves tervünk gerincét az ötéves terv jó elkészítése és a helyi lehetőségek kibontakozása képezi. Ebbe a nagy feladatba esik bele. hogy a helyi lehetőségek jobb kibontakoztatását a közsegfejlesztési munkán keresztül is segítsük. Azért hozzuk pártbizottsági ülés elé, mert szó volt arról, hogy a helyi lehetőségek kibontakoztatása nem kielégítő, várjak, hogy központi beruházási összegekből csinálják meg a legfontosabb dolgokat és a legkézenfekvőbb feladatokat sem oldanak meg. Elvi oldalról ezt támassza alá. hogy^ 56-ban fordulat állott be a községfejlesztési munkát illetően. Éppen a megváltozott politikai helyzetből következik, hogy jobbam állnak a községfejlesztési munkához, mint korábban, vannak példák, hogy lehet társadalmi munkát végezni, ahol össze tudják hangolni, az állami támogatást és a község hozzájárulását. /Mátraszele kultúrház./ Olyan oldalról vetném fel az egészet, hogy nem lehet egyetérteni az előterjesztéssel, hogy igények miatt hozzuk a kdzségfejlesztést. hanem a lakosság minél szélesebb bekapcsolása a szocializmus építésébe. Ez a községfejlesztési munka ragyon jó, már maga az, hogy a község bekapcsolódik a feladatok megoldásába* A jelentés a helyi lehetőségek kibontakoztatásának megfelelően kell módosítani, s a második ötéves tervre kell irányítani a figyelmet* Bele venni a jelentésbe a demokratizmus gondolatát, a lakosság minél szélesebb rétegének bekapcsolását a községfejlesztési munkába. Ide tartozik, hogy a községfejlesztési tervek elkészítésénél, kivitelezésénél a tanácstagokon keresztül kellene összeszedni a javaslatokat, és a végrehajtásra mozgósítani.Nyomatékosan fel kell hívni a figyelmet, hogy a lakosság által megszervezett dolgok felett ne döntsön egy ember, ugyancsak többet kell kritikusabban, önkritikusabban foglalkozni a tanácsok tevékenységével* Az osztályvezetők nem ismerik a községfejlesztési dolgokat, a hivatalvezetés megbízatását kiadták albérletbe. Ugyancsak ehhez a gondolathoz venném a társadalmi munka eddigi szervezését, értékelését, nyilvántartását* Az sem szervezett dolog, hogy társadalmi munka elvégzése után valaki oklevelet, jelvényt, üdültetést, vagy más kitüntetést kaphat* A műszaki, pénzügyi fegyelemről szintén szól az előterjesztés, de ezen a téren több probléma van, mint ami le van irva* ./.