MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1958

1958. július 7. • 48. őe. - Oldalszámok - 1958. 48. 4.

I I, napirend. /összefoglalój a/ A VB. előtt fekszik az előterjesztés határozati javaslat formájában a termelőszövetkezetek helyzetéről és tsz fejlesztés lehetőségeiről módjairól. Koráuban a VB-nak nem az volt az elképzelése, hogy ezt 1 a témát vitatja meg, hanem a J5oo4-es számú kormányrendelet végrehajtásának állását tűztük napirendre. Időközben ezt a Tanács VB. megtárgyalta és a termelőszövetkezeti mozga­lom helyzeténél, fejlesztésénél is olyan helyzet adódott elő, ami szükségessé tette a napirend megváltoztatását. Termelőszövetkezeteink előrehaladásáról részletesebben nem kivánok szólni, ezt az előterjesztett határozati javaslat első fejeate vázlatosan ismerteti. Inkább néhány olyan politikai természetű kérdést szeretnék felvetni, ami a fejlesztést és megszilárdítás további munkájánál döntő tényező. Mi azért tartjuk főfeladatnak a jelenleg működő termelő­szövetkezeteink megszilárdítását, mert mint az »lőterjesz­tésben is szerepel jelenlegi 69 tsz közül 27 gyengén műkö­dik. Ezt a tényt figyelmen kivül hagyni nagy hiba lenne. Viszont a termelőszövetkezetek megszilárdítására tett ja­vaslatok, amit a 2. fejezetben van szükséges kiemelni, hogy a megszilárdítás érdekében továbbra is napirenden kell hogy maradjon a 3oo4-es kormány rendeletből adódó köze tanácsi és párthatározat. Nagy figyelmet kell forditaniaz épitkezési lemaradások behoEá.sára.A legutóbbi időkben a tsz építkezéseknél a tervezett 1-2 y£-át hajtották végre. Azóta olyan irányú fejlődés van, hogy az épitkezési anya­gokat a helyszinre szállították, részben elkészültek a műszaki tervek is, de vagy állami vállalatok kapacitás hiánya végett, vagy egyes kisiparosok korlátozott számú munkaerő alkalmazása végett nem mennek kielégítően. A melléküzemágak fontosságát felvetném olyan szempontból is, hogy a melléküzemágak beállítása nemcsak azt jelenti, hogy a termelőszövetkezetek fölösleges kiadásoktól kiméli m»g, ha^em ugy is mint az előlegosztás biztosításának forrása, wógrádmegyerben történetes 5 hónap alatt a bog­nár műhelyből 7.5oo Ft. tiszta bevétel volt, a kovács műhelyből 6.000 Pt. Emellett nincsenek kihasználva olyan lehetőségek, ami az előterjesztésben szerepel, homok­bánya, daráló, stb. A daráló alkalmazása eredményeként a szécsényi II. Rákóczi Ferenc a vámkeresményből tudja ellátni a juh és tz árvasmarha állományt. Véleményünk szerint helyes a termelőszövetkezetek felfej­lesztésé, mert a termelőszövetkezetek munkája megjavult. Azon tul, hogy a szokatlan időjs'r ellenére termelőszövet­kezeteink egy- másfél m ; zsával többet termelnek ezt még sorolhatnánk azzal, hogy lényegében valamennyi termelő­szövetkezetünk aktiv zárszámadást tervezett és nagyon pozitiv változások mentek végbe a növénytermesztés, állat­tenyésztés vonalán is. Helyes ez az irány a termelőszövet­kezetek felfejlesztésében azért is, mert a dolgozó parasz­3ÍífcpÖ«SÖ*í ll TBffl ^nf n fSSSf Z0 ^t t a a termelőS|övetkezetekkel

Next

/
Oldalképek
Tartalom