MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1958
1958. február 3. • 36. őe. - Oldalszámok - 1958. 36. 54.
19o4-ben született ihászon. Tanítóképzőit végzett, amit a III. évfolyom elvégzése után 1920-ban anyagi nehézségei végett abbahagyott, 7-en voltak testvérek. Apja a Star^jáni bányánál dolgozotti mint felvigyázó, majd szénkiadó. Tevékenykedett az~l919-es években a munkásmozgalomban, 1941ben meghalt, Hajmer Dezsőnél* első feleségétől 3 leánygyermeke született, ügyik 32 éves meghalt Besztercén /ahová állítólag a németekkel ment el,/ másik 30 éves és egy 16 éves, aki gimnáziumba jár. Hajmer Dezső 1945-től párt és szakszervezeti tag. Az iskola elvégzése után 1920-ban a pécskőí bazaltnál 1921-23-ig Budapesten a vasútnál, 1923-24-ig Starján nagyállomáson, mint rovatoló, 1924r28-ig Somoskő Bazaltnál szükségmunkás, 1934-től a Hirsgyárnál, ahová Tarnai főmérnök,, mint jó ismerőse vette fel, itt dolgozik jelenleg'is. Hajmer Dezső átigazolását 1937* II. 20-án a taggyűlésen nem fogadták el azzal az ind okkal phogy az ellenforradalom napjaiban Zsivera János tüzhelg-gyári gépkocsi vezetőt megkérdezte! "BÖDd^a-e még a csillagot" hz élmunkás kitüntetésre gondolt. Ezentúl amiért 1947-ben papot vitt misézni Maconka községbe. Valamint, hogy fi az ellenforradalom idején pártszerütlenül viselkedett," Hajmer Dezső nem tagadja, hogy Zsivera elvtárstői tényleg megkérdezte: "Hordja-e még a csillagot, de azt ő mint mondja nem rossz indulatból kérdezte, hanem c llenkezóle g, mint régi jó ismerősét féltette, ha meglássák rajta c. kitüntetéseket, baja eshet. Ami a pártszurütlen viselkedését illeti, Elmondja, hogy nem tett ugyan semmit az ellenforradalmi elemek megfékezésére,, mint párttag, mert féltj de ugyanakkor nem tett semilyen megjegyzést sem, amiért ma felelnie kéne. Azt elismeri, hogy 1947-ben tényleg hozott papot a községbe misézni, de azt az akkori megye titkár Botyán elvtárs felszólítására tette, amiről egyéb ként Domonkos Ferenc is egyetértően tudott, A kivizsgálás során megállapítást nyertJ 1,/ Tényleg megkérdezte Zsivera elvtársat, hogy megvan-e még a jelsrénye /csillagjai/, amiért Zsivera elvtárs nagyon megharagudott és le is kqfcc fölindult ságában 0 Zsivera elvtárs ennek ellenére elmondja, hogy nem látott a kérdésben semmi rossz indulatot 2,/ Bizonyítást nyert továbbák hogy 1947-ben valóban hozott a községbe misézni papot, mint mondja a pap unoka testvére volt. Volt kapcsolata a szentkuti papokkal is, ami abban nyilvánult meg, hogy fényképeket készített részükre, «/.