MSZMP Nógrád Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c). 1957

1957. február 11. • 8. őe. - Oldalszámok - 1957. 8. 13.

Itt V T *T A létrejött rétegszervezetek politikailag elhatárolt programokat dolgoztak ki, amelyben leszögezik, hogy a Pártoktól, Kormánytól, más szervektől függetlenül szervezetileg önállóan kivannak dolgozni. Egyet érjfcve a Párt és Kormány programjával, amely a szocializmus épi­tését tűzi ki célul, egyetértve, hogy a vezető erő a Párt legyen. E szerveket a pártvezetés régi módszereivel, a közvetlen direkt vezetéssel irányitani nem lehet. Ezért egyik fő feladat volt e szer-. -'>,*. vezetek vezetésében biztosiTani a kommunista vezetést, majd kiépíteni megyei szinten azt a kommunista magot, amelyen keresztül e szervek negyei vezetésében érvényre tudjuk juttatni az ott dolrozó kommunis­tákon keresztül a párt határozatait. Az eddig létrejött szervezetek­nél a benne dolgozó kommunistákon keresztül a párt vezetését bizto­sítottnak látjuk. Igazolja ezt az is, hogy az a kommunista aktivá, amelyet még a szervezetek létrehozása előtt összehívtunk, a velük megbeszéltek alapján jártak el, a szervezetek létrehozásában. Azonban np.^ kell állapitani, hogy járási és városi pártbizottságaink üzemi és egyéb pártszervezeteink mellett még a nai napig sincs ki­építve az a kommunista aktivá csoport, melynek feladata lenne segi­teni, hogy a párt határozatainak végrehajtása biztositva legyen az ifjúsági szervezetekben, amelynek megvalósítása most már egyre sürgő­sebb, mert mind nagyobb számban jönnek létre a felhívások után a kii­lönböző szervaz-tek* Ennek oka egyrészt az, hogy Pártbizottságaink és szervezeteinknél nincs tisztázva eléggé, hogyan biztosítsák a pártvezetést az uj ifjúsági szervezetekben. Példa erre a pásztói járás, ahol az EPOSZ felé ugyan ugy dolgoznak az elvtársak, mint a volt DISZ. felé. /Bizottsági tag az EPOSZ elnök, határozatot hoznak, hogy nit hajtson végre a szer­vezi- t, nem pedig a benne dolgozó kommunista stb./ Másik ok, hogy Pártbizottságaink a sok elfoglaltság végett még nem érkeztek el odáig, hogy az ifjúság közötti munkák jelentőségének megfelelő figyelmet fordíthatnának. E lemaradásokra véleményünk sze­rint fel kell hivni a járásokon dolgozó elvtársak figyelmét, különösen középiskolák, őrszemmozgalon, de e/;yéb területen is, mert előfordulhat, hogy egyes helyeken nem lesz biztositva a párt befolyása a helyi létre­jövő szervezeteknél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom