MSZMP Nógrád Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c). 1957
1957. február 11. • 8. őe. - Oldalszámok - 1957. 8. 4.
- 4 Tanácselnököknél nagyobbarányu a leváltás, elküldés a bgyarmati járásban pl. 22 tanácselnököt küldtek el. Ezen túlmenően az ellenforradalom még nem nyugodott meg, voltak olyan kisérletek pl. Bgyarmaton,az Acélgyárban pártapparátus, vagy állami élet területéről elment elvtársakat próbálták megnyerni saját maguknak. /Veszelka és Kovács esete./ Ezen túlmenően, hogy az ellenség támadott mi is leépitettük az apparátus 75 jCát. Ez általában a munkásoknak és párttagoknak helyeslésével találkozott, mi is megállapíthatjuk, hogy helyes volt. Az elküldésnél elkövettük azonban azt a hibát, hogy nem próbáltuk tervszerűen elhelyezni az elvtársakat. Ennek következménye, hogy még vannak most is, akik pártapparátusból kerültek kies nem tudnak elhelyezkedni. A harmadik dolog az ellenfibrradalom következtében a személyzeti osztályok megszűntek és a nyilvántartás is. A jövőt illetően, bármilyen sok hibával rendelkezett is a mi nyilvántartásunk UJDÓI pótolni kell. Jelenlegi helyzetet az jellemzi kSn y v$ÍIzany^K§^ amivel október előtt rendelkeztek. Meg kell mondani, hogy a mi fellépésünk következtében ma már nem beszélnek Hákosistákról, Sztálinistákról. Habár azt is meg kell mondani nyiltan, van félelem a munkások és dolgozók között is azon a téren, hogy nem következik-e be a Rákosi restauráció, ezt sok apróbb jelekből teszik össze /részben ugyanazokat az arcokat látják, erőskezű vezetés stb./ Azt is meg kell mondani, hogy ugy a vezető elvtársak, mint a beosztottak eléggé túlterheltek, sokat dolgoznak. Már mutatkoznak annak a fáradságnak a jelei, amit az októberi fellenforradalom tett. De ez azt is jelenti, hogy kevés idő jut a továbbképzésre és még kevesebb arra, hogy az elvtársakk' a családjukkal legyenek. A helyzetet vizsgálva tapasztaltuk, hogy a pártnál kevés a státusz, a járásoknál dolgozik 5 fő, a többiektől eltérően a starjáni járás és város nagyobb létszámú. Ezen a téren az a javaslatunk, hogy a pártapparátus létszámát 35 $-ra feltöltjük. Meg kell itt jegyezni a pártapparátusban még életkorban fiatal elvtársak vannak 30-35 életév között. Pártiskolai végzettség tekintetében a legszükségesebb pártiskola minden funkcionáriusnak megvan, /l elvtárs van, aki nem végezte el az 5 hónapos pártiskolát, mert az ellenforradalom félbeszakította./ Jellemző azonban, hogy nagyon kevés a nő a vezetésben, nemcsak pártapparátusra, hanem állami apparátusra is ez vonatkozik. Több helyen ugy a pártnál, mint állami, tanácsi és rendőrségi vonalon fontos helyek nincsenek betöltve. A városi PB-nál 4 státusz nincs betöltve, starjáni járásnál 1 fő, megyénél 1 fő. A tanácsnál lényegében alig van osztályvezető. A rendőrségnél lényegében kezd helyreállni a rend, a felső vezetés megvan, a járási kapitányok megvannak, az ellenforradalmat támogató tisztek eltávolítása folyik. A következő dolog, ami jellemzi kádermunkánkat, hogy sokszor a Megyebizottság tudta nélkül állítanak be, vagy váltanak le elvtársakat azzal, hogy nincs káderanyaga. ./.