MSZMP Nógrád Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c). 1957

1957. május 20. • 15. őe. - Oldalszámok - 1957. 15. 3.

3f 3 t A nők aránya nagyon alacsony. Ezt azonban növelni lehet ha megfelelően foglalkozunk velük. Mutatja ezt az is pl Nógrádszakálon a főző és varró tanfolyam volt, ahol nagyon sok nő vett részt. Ami az ellátmányt illeti. Véleményem szerint szorgalmaz ni kell az öntevékeny anyagi alapok megteremtését, nem­csak az ország gazdasági helyzetére való tekintettel, de erre példákat vehetnek a KOMSZOMOL-tól. Rendezni kel a KISZ. Központi Bizottságnak is az alapszervezeteknél maradó összegeket is, mert már a pártszervezetek is •azt kérik, hogy a tagdij maradjon náluk, A helyiség megoldására az Intéző Bizottság bizza meg az Andó István elv ársat, hogy a június 3,-i I.B. ülé­sen számoljon be arról, hogy a szállóba beköltözött lakó kiment, ami által megoldódik a KISZ, helyisége. Sajnos a jelentés az Úttörőkkel nem foglalkozott, na­gyon nagy spontanitás jellemzi az úttörő szervezetek létrehozását, A KlSZ-nek ezzel is többet kellene törőd­ni és nyilvánvaló az úttörőket is szocialista szellembe kell nevelni. A muiikaversennyelkapósolatban jó lenne, ha a KISz, a külszinen is versenyt iuditana pl: a javitó műhelyeknél csille javitásnál stb. Végül az a javaslatom, hogy a Hegedűs elvtárs a VIT. küldötteinek névsorát a június 3.-i I.B. ülésre ter­jessze be # I.B. elfogadta. II. napirend; A pártértekezlet beszámolója alapját képező vázlat meg­vitatása, melyet az Intéző Bizottság kisebb kiegészíté­sekkel, javaslatokkal elfogad*ott. III. napirend. Egyebek. A tagdij fizetés alakulásáról, /szóbeli./ iiádasdi elvtárs: A párttagság az elmúlt hónapok folyamán minden különö­sebb megerőltetés nélkül fizette a tagsági dijat anél­kül, hogy pártszerveink ezzel behatóbban foglalkoztak volna, néhány jelenség viszont szükségessé teszi, hogy alaposabban foglalkozzunk a tagdij fizetéssel, ez a márciusi és az áprilisi tagdij fizetés közötti különb­ség, A járási Pártbizottságaink, de a megnézett egy-két alap szervezetnél sem tudnak olyan tagról, akin em skarfizet­ni tagdijat. Be mégis vanna&k olyanok, akik nem fizet­nek, ez pedig abból adódik, hogy nem keresik fel őket. Ha a százalékos tagdij fizetéseket nézzük megyei és járási szintezi a következő képet kapjuk, összehasonlít­va az 1956. áprilisi tagdij fizetés alakulását az ez év áprilisival, megállapíthatjuk, hogy az ez évi alacso nyabb ko. 4 S^-al, mint 1956.-baxi volt. Ugyanakkor jeleu tősen alacsonyabb volt az egy főre eső átlag,

Next

/
Oldalképek
Tartalom