MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1956
1956-02-13 31_a/49. őe. - 49/82
VI Cf - 4,m A brigád- tragjj-i lent az üzemben o& szükkorü aktiván «• igazgató, főmérnök, bányámééter, párttitkár, üb. DI3Z ;itkár - beszélték acg a feladatokat, ahol felmérték 3 lehetőségeket, müszakil"g r majd ; zt követően kibóvitett aktivaülésen, ahol már-a műszaki kö'zépkádo*» rok, ujitók, csapatvezetők is resztvettek, ahol a.'javaslataikkal a felajánlási vázl tot kibővitotték. Ezután az aktivák dolgozóktól*- ' dolgozókig mentek, ahol mogmagyarázták a munkavorseny jelentőségét, ill, hogy mllycö feladatok állnak az üzemek lőtt és ennok alapján tették m ,g a felajánlásaikat, amikor ezeket összesítették, akkor termelési értekezleten fogadták 1 n z ossz dolgozók, 3 két brigád munkájának tapasztalata alapján történnek a többi Uz.mckben a versenyszervezések. Tehát most már az "ktiváknak nagyobb lehetőségeik vannak a szervezés i'orán, A .bányaü zömöknél felelősek lettek megbizva a Tröszt, ill. a TB, részéről, akik a helyi vezetőknek segítséget adnak a v.rseny szervezéséhez, Az üzemek zöménél még most történnek túlsúlyban a felajánlások ezer~ vezései, az "ktivák tartása és e hónap közepén termelési értekéül--*-leteken a dolgozók javaslataival kiogészitve készitik el a folajánlás-^ik-ito Tehát nég nincs végi. ges "d-t a felajánlásokról. Az üzonok•b.n a vállalások irányelvei általába a t rvek túlteljesítésére, . . az önköltség csök", öntésére, a termelékenység növelésére, a .selojt csökkenté sár ., az exporttervek tultelj^sitévére, a dolgozókról való fokozottabb gondolkodás, szakmai-képzésre, stb-re irányulnak. Ennek érdekében fokozottabban kapcsolják egybe a műszaki intézkedési tervbe előirt f ládátokat, amelyek biztosítják a temolékenység növelését, A 4* eddigi t-p-szj-1-tok azt mutatják, hogy a felajánlásoknál eléggé, elhanyagolják az uj technológia bevezetését, a f jlott módszerek elterjesztését, az ujitások kiszélesítését, az importanyagok hazai helyettesítésére irányuló törekvés eke t? S z jro o lazaságokra a pártszorv zct k nem rügy Inck fel idejében, 'A .pártszervezet k né g non foglalkoznak ugy a munkavorseny kérdésével, ahogyan kellene, jel* lemző mutikájukr- a bef lefordulás - idejüket a v.rs.nyvállalások, ill, pártértukezletek előkészítései lekötik, . . . _ .