MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1956
1956-01-30 31_a/49. őe. - 49/62
^ 6& Jelentkezik nSg minőig az a nézet is, hogy azok a fiatalok f akik §z*mben őolgoantóc, de falun laknak, a faluéi szervezetben legyenek a DISZ tagjai. Elsősorban aáokra a községekre jellemző, ahonnan nagyobb számban dolgoznak fiatalok az üzemekben, mint pl. Uátranovák, I&anesk'szi, Hollókő stbi 3 különböző nézeteket, szektáns vonásokat inkább azok a pedagógusok terjesztik még most, akik a DISZ-ol foglalkoznak és helytelen nézeteik megvédésére, igazolására különböző érveket, hoznak fel, amit aztán magukévá tesznek egyes falusi &IS25 vezetőink is. Az a tapasz te lat, ho^y a párt járási bizottságai és alapszervezetoi is e-helytelen néset|fc,fl ét zúzásában már sokkal kevesc-bb-cogitséget adnak, mint egyét) xo&s területen az összeírás alkalmával. A $$feéf£. bizottság mellé bevont aktivisták annak ellenére, hogy sok segítséget adtak az összeírás ideje alatt mégis 0 járási EE3£ bizottságaink részéről nem lett velük megfelelően foglalkozva különösen az össseirás befejezésével. Elmaradt a beszámoltatásuk 0 végzett munkáról, nca kaptnk feladatokat, összefügg ez azzal is, hogy 0 párt járási bizottságai - okik az indulásnál igen sokat foglalkoztak az aktívák késlésével - 0 pá::tvezetőségi választás beindulásával mind kövesebbet tudtak foglalkozni a tagkönyvcsero kérdéseivel, k Megyebisótteág-éppen etéft ezen a területen ad most nagyobb segitséget a járáeok felé, hegy etek az oktivis:ák~mcgmaradjanak és megfelelően legyen foglalkozva vcltOi a továbbiakban is. Volt olyan jelenség - főleg falun - mint pl. Szurdokpüspökiben, ahol 2. JffSZ titkár egymaga akarta összeírni á DISZ tagokat, vagy Bánkon, ahol a tagnyilvántartó köayv alapján készitotto ol-o vezetőség az Ssazolrást és továbbította a járási bizottság felé, kihagyva azoko-t a -)ISZ tagoltat, okikkel az alapszorvezotnok baja volt valamely oknál fogva. Az 3fszeirás során kimaradt és össze nem irt DISZ tagok uj tegkönyvvcl valé ellátása végett szükségessé vált, hogy március 15-ig ... J * % XF bo*§rólog az alapszerve90töknél pótörszeirást véjozzünk, melynek eor4n fel kell keresni mindazokat a volt DISZ tagol© t, akik valamely oknii fogva kimaradtak és nom lettek ceszeirvo, vagyis petlólog össze kelt irni.