MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1956
1956-08-27 31_a/50. őe. - 50/188
/ Ali -*A következő dolog a propagandistákkal való alaposabb^ foglalkozás. Véleményen szerint azokat a hasznos bevált módszerekkt kell, hogy alkalmazzuk,- amit tavaly. Egyetértek azzal is, hogy egy-két helyen változtassuk meg az egyes értelmiségi propagandisták arányát. Ugyanakkor a propagandistáknak a munkájára nagyobb figyelmet kellszentelni. Egy másik dolog: nem tükröződik eléggé, hogy ebben az évben nagy figyelmet kell szentelni a párttagság marxista-leninista világnézeti nevelésére. Ezért a filozófiai tanfolyamra bevontak számát emelni kell. Ami a szervezeti intézkedésedet illeti, az a javaslatom, hogy az agit.pjrop. osztály az itteni terv tárgyalás alapján a járási pártbizottságokkal mégegyszer Reszelje meg az 5 oktatási tervüket, a. pártoktatás előkészítését. Az anyagért járó pénz beszedéssel a hallgatókkal is újból beszélgessünk. A DISZ oktatás kérdése: sajnos ugy néz ki, hogy a DISZ oktatás területén kevés előrehaladás történt. A Megyei és Járási DISZ bizottságoknak is sokkal többet kell tenni ennek érdekében, Sem Starján, sem Szécsényben nem^tudnak egy megfelelő képet adni a DISZ oktatás helyzetéről. Ezt elhanyagolják, s most az a feladat, hogy ezen^változtassunk, mert a múlt évihez képest nagy vissz'-.esis van. A JB. is adjon ehhez több segitséget. Néhány megjegyzést: A 3. olualon szó van arról, hogy segédanyagokat adunk ki: " A pártélet demokratizmusa" és a " Pártegység jelentősége" cimmel. Helyesebb lenne a partegysag jelentőségét, ugy megváltoztatni, hogy mit jelent a párteg, seggel a szocialista demokráciáért. III. Egyebek. Fegyelmi ügyek: • Kottár Ferenc: A VB. Pártból való kizárásának megerősitésé re hozott határozatot. Madarász József: a VB. a Fegyelmi Bizottság javaslatát elfogadta, s ügyét az alcpszervez^ t hatáskörébe utalta. P tevékenységét Tázsér Gyula: a VB. 1956. augusztus 1-i dátummal pártba való visszavételére hozott határozatot. Kovács József: Puskás Pál beállitaeut javasolja a JObbágyi Andezit Müvekhez igazgatónak. A VB. elfogadta.