MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1956

1956-08-07 31_a/50. őe. - 50/160

/i(oO azonban még mindig n-^-elégséges e területen végzett munkánk, mert több üzemben előfordul, hogy fiatalokat meg nem engedett munkára osztják be. Pl. éjjeli műszak stb. A technika fejlesztés t2rén végzett munkánk első lépése az volt, hogy az üzemekbon létrehoztuk a fiatal műszakiak tanácsát, akik segítenek fiatáljainknak az uó módszerek elsajátításában, valamint a szakkép­zettségük fokozásában,* • Dolgozó paraszt fiataljaink körében végzett, munkánk fő iránya a mező­gazdaság szocialista átszervezésére irályul, A párt határosat óta kozö?ti javulás mutatkozik ezen a területen is munkáokban. Iá"feOg»tások szervezése, előadások t-rtása, agitációban való részvétel terén mutatkozik mog az előrehaladás. Ez azonban kevés, mert munkánk eredménye nem n^gyonemueetkozlk meg a dolgozó poroszt fiatalok számr­szorü belépésében o termelőszövetkezetekbe, h látogatások szer­vezését sem sikerült t ljes egészében arro f Ihasználni, hogy dolgozó porr.zt fiataljaink srját szomükk-1 v-ló meggyőződés után a nagyüze­mi gazdálkodást válasszák. Ennek oka oz ? hogy a látogatásokat fiatal­jcink inkább kirándulásoknak tekintették. 4 mezőgazdasági ternr. lés növelése területén v-1-'Ível jobban hal~dtunk~ ülőre, Népszerűvé vált a mezőgazdaságban is oz ifjúsági brigádmozgalom. la országos és a helyi kezdeményezés k "lapján szervez ott brigádok nagy viszhangra találtok paraszt fia tálja ink,cl;:ő sorbon a szocialista cz.ktorok fiataljai között. Mezőgazdaság teráö ebben ez évben 10^ ifjúsági brigád /kb. 3000 t?gsaV dolgozik, Az elmúlt évnea viszonyítva oz is f jlődást mutat. A brigád­ben dolgozó paraszt fiataljaink munkája és műnk af -gyeimé kielégítő. Eogy előre tud tünk-haladni a mezőgazdaságban a brigádmozgalom túrén ;a betudható ónnak, hogy a párt határozót alapján a párt és gazdaság v z„tők minden segítség yt megadtok ennek a mozgalomnak kiszélesítéséhez. 4 dolgozó peraszt-fictalok között végzett munkánk hibája, hogy még mindig nem tudtunk megfelelő eredmény 'ke t olírial leányok, valamint a fiatal asszonyok és nős emberek Dl^Z-be valé bevonása terén. Bár az utóbbi időben o tér..n ven némi javulás", de még nrndig nem sikerült a lányoknak nagyrészét a DISZ munkába aktivén bevonni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom