MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1956
1956-08-07 31_a/50. őe. - 50/154
A5U -3Ugyanakkor Angyal Barna esztergályos /balloníorma/ újításának bevezetésé kb, 1 évig húzódott. Előfordult olyan is, hogy a munkások az nyitásokért nem kapták meg a megfelelő összeget-y-amit a Minisztérium öbbször módosított, mert a dolgozók f-llebbeztéfc. Szervezet;ebben tudnák hasznosítani a dolgozók kezdeményezéseit, javaslatait, ha a v-állalatvezetőség részéről rendszeresen ellenőriznék a termelési értekezleteket, s az ott felmerülő javaslatokról maguk is közvetlenül tájékozódnának. Az üzem előtt álló feladatok végrehajtását csak a dolgozók és müsz-flki vezetők együttes erőfeszitése nyomán lehet s ikeresen megoldani. Ezen a téren bajok varnak az üveggyári vállalatvezetésben. A dolgozók és müszaltisk közötti kapcsolat nem kielégítő. Előfordul az is, ' hogy a dolgozók is eltúlozzák a művezetők, üzemvezetők és vállalatve«r zetők hibáját, mert ^gyes műszakiak helyesen f ellépnek különböző jogtalan követelések llen. A műszaki dolgozók jelentős része egyes jogtalan követelések megvalósítástatlanságáűak okát nem magyarázzák m g, illetve a dolgozókkal szemben türelmetlenek és nem egyszer durvák. /Pl. Magyar .Ív társ a munkaügyi osztályvezető az előleget kérő 9 gyermekes cseládanyát Kupka elvtársnőt kilökte a gyár kapun/. Ha a vállalaton belül nem bontakozott ki megfelelően 8 birálat t a kezdeményezés , ennek ógyllt oka a már említett nemtörő-dömsíg a dolgozók által felvetett javaslataikkal, másrészt egyesek meg is torolják a bírálókat. Emiatt olyan helyzet-alakult ki, hogy mindenki csak le- felé mer bírálni t felfelé senki, v n gy legalább is elenyésző számban. A bírálat vise z áverésének -és megtorlásának változatos formáit alkalmaz*zák. A legáltalánosabb az, hogy olyan munkákat adnak a bírálónak, amivel éreztetik, hogv jobb lesz, he nem huz ujjat a feljebbvalójával, .mert azt a saját bőrén, illetve zsebén érzi meg /Pl. Somogyi elvtársesete a fazekas kemencén/ A bírálat elfojtásának fokozottabb formája • tapasztalható Mester elvtársnál, aki kij lentette a Gritz elvtársat bírálóknak, hogy ezentúl nem azt fogják nézni, hogy mit mondanak G ritz elvtársról, hanem azt, hogy kimondja. ./. •