MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1956

1956-04-19 31_a/49. őe. - 49/239

. . -.4 . 1W --28-­egyedül a tömegszervezetek, a tanós sok mozgósítása nélkül igyekeznek • megoldani a feladatokat* Előfordul, hogy hónapokig hem hívják össze megbeszélésre a tömegszervezetek vezetőit, illetve az ott dolgozó kommunistákat. Nem adnak számukra konkrét megbízatásokat, hogy a maguk területén hogyan dolgozzanak a párthatározatok végrehajtásán. Ezeken a helyeken is megvan a lehetőség arra, az újjáválasztott párt­vezetőség a JB. fokozottabb segítségével rendbehozza és megjavítsa az alap­szervezet munkáját. Hogy nem javult a feladatokhoz mérten az alapszer­vezetek munkája, vezetésének színvonala, ennek egyik fő oka a JB. veze­tő és irányító munkájában még ma is meglévő hibákban keresendő* Ha a XX. kongresszus határozatának fényében vizsgáljuk a munkánkat azt kell mondani, hogy a kóXllektiv vezetés érvényesítésében csak az első lépéseket tettük-meg. A JB. szerepe még mindig háttóbe van szorirt"öa a VB. részéről, A PB. üléseken , de a VB. üléseken is a d ön­téseknél sok esetben még a JB. --2-3 vezetőjének, főleg a titkároknak a megállapításai érvényesülnek. Hiba, hogy legtöbb esetben nincs ala­pos "Vita a választott szervek elé vitt anyagok és napirendek felett. Meg kell mondani őszintén, hogy a JB* munkájának színvonala jelen­tősen el van maradva a követelmények mögött* Nem vált a JB. még eléggé a tefiilet gazdájává. Sok esetben nem tudunk egyszerre napirenden tar­tani olyan fontos gazdasági és politikai feladatokat, melyek végre­hajtásával állandóan foglalkozni.kell. Sok esetben akkor figyelünk fel egy-egy terület elmaradására, amikor már- ,jfct súlyos hibák történtek. Annak ellenére, hogy a JB* az utóbbi időben igyekszik rend­szeresen napirendre tűzni ülésein a legfontosabb gazdasági és politikai feladatokat, még mindig hiányzik munkánkban a terület sokoldali elemzés^ a tapasztalatok rendszeres összegyűjtése, értékelése* Nem egy esetben előfordul, hogy a tömeghangulat és vélemény alapos tanulmányozása és elemzése nélkül tesszük fontos intézkdéseket,amelyeke nek a végrehajtása éppen az előbbi okoknál fogva nehézségekbe ütközött* A JB* nem nézte eléggé kritikus szemmel saját munkáját sem, nemvoltunk eléggé igényesek magunkkal szemben. És ez az igénytelenség fokozüdott az alsóbb pártszervezetek ós a tömegszervezetek irányában végzett munkánknál. Ebből következett, hogy sok esetben elmaradt a feladatok végrehajtásának ellenőrzése és felelősségre vonásé a munka sértést kö­vetőkkel szemben* '' • r • ' ' ! !

Next

/
Oldalképek
Tartalom