MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1956
1956-04-19 31_a/49. őe. - 49/226
- -;5 Egészen az utolsó időkig nen tudtuk munkánkban felszámolni a mezőgazát ságot lebecsülő káros nézeteket, amelyeknek gyökerei egészen a felszabadulás utáni évekre nyúlnak vissza- Ez a helytelen nézet - meg « kell mondani, - nemcsak az alapstervezetekben, hanem a Járási Pártbizottságnál is évekig uralkodott* Az a tény, hogy a salgótarjáni járás ipari jellegű járás azt is jelentette, hogy a pártnak, már 1945* és 1946-tól kezdve többsége volt £4 különböző nép szervekben. Akár a képviselő testületet, akar a nemzeti bizottságokat, akar a többi aklcar működő bizottságokat vesszük is, a pártszervezet kezében volt minden fontos kulcs pozició, a községek jelentős részében,. Ebből az következett, hogy a pártszervezetek akaratukat minden fontos kérdésben évvényeiteni tudtáko Az igy kialakult helyzet azt jelentette, hogy nem voltunk rákényszerítve, hogy napról-napra SZÍVÓS agitaciót folytassunk ezeken a helyeken a dolgozó parasztok mellénk állitásáért. Nagyon sok helyen elvtársaim? ugy érezték és ugy is vélekedtek, hogy az történik nálunk úgyis, amit a part szervezet akar, nincs nekünk különösebb szükségünk a parasztokrao Ebből a helytelen nézetből aztán az következett, hogy az amúgy nagy létszámú községi pártszervezetekbe nagyon kevés dolgozó paraszt lépett be 3 A későbbi évek folyamán éppen a mi hanyagságunk folytán még a párttag parasztoknak egy része is kimaradt a pártból<. A Jarasi Bizottság, - bar későn, - de felfigyelt ezekre a káros jelenségekre és intézkedéseket tett a hibák korrigálására. A Jarasi Bizottság harcot indított, azért, hogy a pártszervezeteink vezetőivel, aktivistáival, falun ás üzemekben egyaránt megértessük; hogy a dolgozó parasztokkal való ren szeres foglalkozás nélkül a munkás-paraszt szövetség hangoztatása csak fecsegést jel«.;nfc# Ezeknek az intézkedéseknek a hatása, kézé ti sikerei már jelentkeznek. Ugyanakkor azt is meg kell mondani. r hogy a Járási .bizottságnak a jövőben még bátrabban és következetesebben kell e területen dolgozni. Az emiitett helyzetből az is következett, hogy járásunkban a termelőszövetkezeti mozgalom indulásánál nem tudtunk eléggé a dolgozó parasztokra támaszkodni... nem tudtunk annyira sem,, nint amennyirea járás ipari jellege lehetővé tette volnac, Szövetkezeteink többsége uj gazdákból.-, nyugdijasokból? illetve nyugdijas bányászokból, bányász feleségekből alakulta /