MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1955
1955-07-18 31_a/47. őe. - 47/51
5'\ «.4í2 gépállomás igazgatónak, 2 pedig tsz, elnöknek, Ezenkívül a MB. elfogadott még két olyan elvtársat, akik alkalmasak falusi pártmunkára, azonban ezekre már nem vonatkozik a KV. által előirt kedvezmény* Ezeket az elvtársakat a szécsényi járási tanács és a salgótarjáni város javasolta. Ezekkel az elvtársakkal megbeszélték, -hogy miről van szó, vállalták és meg is felelnek a követelményeknek, A KV. június 8-i határozatának megfelelően a inggyére eső keretszám ós a munkakör szerint a következő helyekre kell biztosítani káderekot. Ludányha-iászi, Piiinyi, Sósharfeyáni, nógrádi, balassagyarmati tsz-be elnököt, Erdőtarncsai, nagyoroszi, pásztdi tsz-be pedig pár tti tkárrokat. Magyarnándori, négrádkövesdi, pásztói állami gazdaságba párttitkár, kisterenyei, Zabari állami gazdaságba igazgatót, órsekvadkerti, szécsényi gépállomásra igazgatót /ez már el von fogadva,/ Érsekvadkor ti, tolmácsi gépállomásra főmérnököt. Pásztói és rétsági járási tanácsra tsz. szervezőt, -a balassagyarmati járási párt-végrehajtóbizottságra másodtitkárt,, a pásztói járási pártbizottságra egy gépállomással foglalkozó titkárt, érsekvadkertre főkönyvelőt, A már átcsoportosított káderek mint már fentebb cm ütöttük - többsége megállja helyét, képességének magfelelően lelkesen és jól megoldja a roábizott feladatokat, A járási párt VB, tagjai, instruktorai • többsége úgyszólván minden területen segitik a lent lévő elvtársakat, különösen a szécsényi és a balassagyarmati járásról, akik a legtöbbsegítséget adják az elvtársaknak. Azonban az a sogitség amit az elvtársak kapnak /elsősorban azok, akik függetlenitettek/ inkább abban merül ki, hogy a járási értekezleteken számolnak be végzett munkájukról és kapják meg a további feladatokat. Azonban a káderekkel való foglalkozás, a területen végzett, -munkaközben való segítségadás kevés kivételtől eltekintve már hiányos, A legkevesebb segítséget a salgótarjáni járás részéről kapják a J|ent dolgozó elvtársak, nem beszélgetnek el a helyszínen a leküldött elvtársakkal, hogy milyen problémájuk van,- hogyan tudják megoldani a feladatukat, milyen nehézségekkel küzdenek. Bár az elvtársak kint járnak a községekben és találkoznak is o*z elvtársakkal, •A