MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1955

1955-07-11 31_a/47. őe. - 47/34

- 3 ­legyen nekik a beadáii kötelezettségük. A másik kérdés pedig az, hogy a kulákság most eokkal erőteljesebben próbál sza­botálni, nert felmerült a termelőszövetkezetek fejlesztésé* Körzeti ellenőröknek is olyan egyéneket kell beállítani, akik mindenféleképpen megbízhatdk. Helyes lesz. ha ezt a névsort mágegyszer átnézzük, megnézzük az összetételt* A közöszérü le igen fontos kérdés, amire szintén nagy gondot kell fordítani. A begyűjtés kérdése is idekapcsolódik. A begyűjtésnél a fő elvt a géptfil a begyűjtő htlyre. Először foglalkozzunk a beadással, utánna pedig a szabadfelvásárlás­sal. Ez azért is fontos, mert ha az a gazda hazaviszi a ter­mést, onnan már nehezebben adja ki, mint a gétptől. MisrésSt azért, mert fékünk gyors beadást kell indítani, mert augusz­tus 20-ára 3000 ezer wagon gabonát kell be yüjteni országosan* Amiről ugy a jelentésben, mint a vita alapján kevés sző sesett hogy az első beadást ünnepélyessé kell tenni* Ünnepélyesen fogadják, köszöntsék a beadókat* A következő kérdés a politikai munka és verseny* Akár az ara­tásnál, akár a tarlóhántás, cséplés, begyűjtés politikai munka nélkül nem fog menni, annak ellenére, hogy vantiak kötelezett­I égek és lehet tenni adminisztratív intézkedéseket* Helyes eeZ, ha a DISZ-gzervezetek megnézik* hogyan vannak megszer­vezve az őrjáratok a határban a gabonák őrzésére, hogy min­nél kisebbre csökkentsük a szemveszteséget* A Cl^-szerveze­teknek ezen munkáját össze kell kapcsolni a VIT-re való készü­lődéssel* • A tarlehántásnál széles agitációs munkát kell kifejteni ugy egyéni agitációval. mint sajtón keresztül* •*£ kell magyaráz­ni, hogy milyen jelentőség** van a Másodvetésnek az állatte­nyésztés fejlesztésében. A vereeny kérdését itt Is fel lehet vetni a másodvetésnél a termelőszövetkezetekben. Helyes lesz, ha a cséplőgépeknél egy kis népnevelő csoportot alakítani, melyek ebédidő alatt agitációs munkát végeznek. Végezetül, ami vitás kérdés volt és ami elválaszthatatlan a politikai munkától, véleményem szerint is helytelen ugy fel* v^tni, ha mi csak még olyan nézetet Is hangoztatunk, hoty alacsonyabb lesz a terméstál^g. mint az elmúlt évben, erre alapunk ninccen, mert ezt mutatja az országos becslés Is. Az elvtársak az állami gazdaságok nézete csak, amit mutat az is. hogy a következő évre is alacsonyabban terveztek a kellett nól. Ugy kell félvetnnl ez ellen a nézet ellen n harcot, mint ellenséges nézet ellen, aki nem ért egyet a Központi Vezető­-ség határozatával* Javaslom, hogy a járási pártbizottságok föltétlenül vizsgál­ják és alaposan nézzék meg, hogyan áll e.% aratás, csáplés előkészítése, hogy megvannak-e az agitációs csoportok* A já­rási pártbizottságok külön tárgyalják meg ezt a kérdést, de" azt javaslom, hogy most ne hívják meg a titkárokat, hanem táj értekezleten tárgyalják ezt velük is. Tárgyalják meg a pártszervezet titkáraival és kommunistáival és mondják el, hogy a ml a feladat*A községekben is össze kell hívni a kom­munistákat és ezekkel meg kell beszélni a feladatokat és ten­nivalókat* Javaslom, hogy fogadjuk el a jelentést. VB. elfogadta. */*

Next

/
Oldalképek
Tartalom