MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1955

1955-05-23 31_a/46. őe. - 46/163

AQ2> ••- 6 — Megyénk tagjelölt felvételében meglévő sulvos hiányosságok oka nem •utolsósorban tehát az,-hogy nem tudományosan irányított, nem folyik tervszerű nevelő munka 3 kevés kivételtől eltekintve nem mi határozzuk meg, hogy elsősorban is személyszerint kik kerüljenek a párt soraibaf nem folyik kitartó, a párttagság megtisztelő fogalmának tudatosítása* A dolgozók legjobbjaival e célból nem foglalkozunk türelmesen, hamar az első nehézség után lemondunk róluk, Azontúl, hogy a még kivül állók legjobbjaival nem, vagy nem megfelelő­en foglalkozunk súlyosan vetődik fel a felelősség ezért is, hogy j-elen­tős még ma is azon tagjelöltek száma, akiknek tagjelöltségük ideje meghaladja az 1, sőt nem egy esetben a 2-3 év:t ls« Nem beszélhetünk a legjobb-pártonkivüliek tagjelöltté való neveléséről addig,' amig a - ~ meglévő, már hosszú ideje tagjelöltek taggá való nevelésével-sem foglal­kozunk megfelelően, nem kisérjük figyelemmel azok fejlődését, nem biz­zuk meg pártmunkával, hogy mikorra letelik tagjelöltségük ideje alkal­mas legyen a párttagságra 0 A Megyei Párt VB, felülvizsgálva az 1 évnél hosszabb-ideje tagjelölte­ket,megfelelő határozatokat hozott ügyük rendezésére. Annak ellenére, hogy e határozatot egy esetben a VB Q meghosszabbította, nem sikerült máig sem /még a meghosszabbított határozat ellenére sem/ megfelelően rendezni az 1 évnél hosszabb idő óta "tagjelöltek ügyé"t, 1954- decemberébe^ is csak az 1 évnél idősebb tagjelöltek száma 275 volt magyénk területén^ ugyanakkor- ma is 165 azon tagjelöltek száma, akiknek ügye nem nyert elintézést, s z mellett nem kevés az-egyéb rendezetlen függő ügy is, ami a pártbl?* zottságoknál fekszik el. /US fó volt 1954 decemberben/. Ezek olyan ügyek, amelyek szintén hosszú idő ? nem egy esetben évek óta fekszenek már el azért, mert pl, az alapszervezet kizárta, a JB. nem hagyta még jóvá, vagy ha jóvá hagyta is; MB„ felé nem jelentette, mert vagy nincs meg a taggyűlés jegyzőkönyve. } vagy a kizárásnál nem-vonták be a tag­könyvet, ami nélkül nem továbbithatják a megye f^lé. De elfekszik hoss­szu ideig feleslegesen az ügydarab a járásoknál, városnál azért te, mert hiányzik a következetesség, nem időben vizsgálják felül ezeket az-* ügyeket ? - mondva azt $ hogy nem érnek •*á f nehéz eset, régen volt és nem tudják megnyugtatóan tisztázni az ügyet. ./.

Next

/
Oldalképek
Tartalom