MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1955
1955-05-23 31_a/46. őe. - 46/158
45Í Salgótarján, 1955. V. 19/Ené SZIGORÚAN BIZALMASl Készülte 40 példányban. Jele j t é g ; _ a tag- tagjelölt felvételi nunkárólV Megyénk tag- tagj-lölt felvételi munkáját értékelve az 1955 év első h黫pá8Íban értünk el kezdeti eredményeket. Ezek az eredmények noha csak egészén kezdetiok mégis a ?-orib.bl évekkel - különösen az 1954 éwel szemben, amikor egész évben mindössze- 370 tagjelöltet vett ünk fel javulást muta-t. Az év első 4 hónapijában már felvettünk 206. tagjelölt. tet és 237 tagot. Van kezdeti javulás a számszerüség meglett e ^élCtag*. ság összetételében, elsősorban az üzemi munkások javára. Javulás van a dolgozó parasztok és a szocialista szektorokban dolgoz-ó tag- tagjelölt .'elvételében is. A KV. az országos pártstatisztika elkészítése után és annak alapján értékelte az 1954 évi tagjelölt fölvételt, párttagság számának és összetételének alakulását. Megállapítja a KV, hogy a párttagok és tagjelöltek évek óta mutatkozó csökkenése ugyan megállt, sőt van valamelyes cmelkedés is. Mégis mint súlyos hiányosságot kellett megállapítanunk, hogy a párttagság megközelítően sem növekedett a megfelelő mértékben, sőt a párttagság összetétele is kedvezőtlenül alakult, nem a III. Pártkongresszus határozatának megfelelően fejlődött. A KV. amikor a pártépitő munkában meglévő súlyos hibákat országos riszonylatban megállapította, aláhúzza a f lelősségct a mi megyénk -felé, mert Nógrádmegyében különösen káros liberalizmus volt a pártépitő munkában elhanyagoltuk a tag - tegj. Tölt f Ívé telt, ami jelentősen hozzájárult az országos rossz átlag kialakulásához. Még országos viszonylatban megállt a visszaesés, illetve van némi emelkedés is a tagjelölt felvételben. Megyénkben nem beleszámítva az évi átjelentkezést, 1954-ben 67-el csökkent a párttagok száma. Ez azt jelenti, hogy többen haltak meg, illetve több tagot, tagjelöltet zártunk ki a pártból, mint amennyit ez év folyamán felvettünk. 1954-ben összesen felvettünk: 370 tagjelöltet, ami mindössze havi 31 fő átlagnak f.lel meg és felvettünk 349 tagot. E z a szám a korább! évekhez vis-zonyitva jelentős visszaesés, amire semmi; elfogadható magyarázat nincs.