MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1955

1955-03-28 31_a/45. őe. - 45/230

1%Q dolgozóinak mozgósításában a legfontosabb feladatok végrehajtására. Feltétlenül eredmény, hogy a párttagok a tanácsülés előtt hozzáfognak megvitatni a tanácsülés egyes kérdéseit és igyekeznek egységes állásfoglalást ki a i ki tani, ami bizonyos mértékig meg is mutatkozik a tanácsüléseken, iSzenkivüi nyilvánvaló, ha a tanács­üléseken a párttagok egységesen, bátran.kezdeményezőea lépnek fel, ez mozgósitolag hat a tanácstagokra és esen keresztül a falu dolgosóira is. Erednóny az t hogy ennek következtében javult a pártt gak példamutatása. A jelentés felveti, hogy na yon elenyésző azoknak a tanács párttagoknak a száma, akik hátraiéüa vannak az adó, begyűjtés, vagy más területen. Végezetül mindezekéit az eredményeket összefoglalva azt hiszem eredményesebb a pártszervezetek munkája, a tenácso munkája, jobban tudjuk magyarázni a párt- és kormány határozatait* érvényre juttatni a párt politikárját, taog tudjuk gyorsítani a rv. határozatának végrehajtását* De az eredmények mellett vannak hiányosságok is. A hibák okozója, hogy zavarok vannak egyes kérdésekben. Hol mutatkoznak ezek? Elsősorban, is ott, hogy mi az MDfc. csoport feladata, s mi a pártszervezet vezetőségének a feladata. A jelentés felveti, hogy az L'DP csoportok ülé­sein a VB. elnöke felolvassa a VB. beszámolóját és a határozati javaslatot. Meg kell mondani, hogy nem ez a MDP csoport feladata* Ez a Pártbizottság, vagy pártszer­vezet vezetőség feladata. Ha ez ilyen helytelen irányban tovább megy, előbb-utóbb ujabb pártszervezet, pártvese— tőség létrehozását követné. EH az MBP csoport feladata? A MBP csoport feladata, hogy végrehajtsa a pártbizottság és a pártvezetőség határo­zatát | ami a párt- és kormányhatározat végrehajtását célozza. Az alapszervezet taggyűlésinek, vezetőségének feladata* hogy meghatározza á feladatokat, 3őt meghatároz za a tanácsokban, vagy sás tömegszervezetekben dolgozó kommunisták feladatát, akiken keresztül végeredményben a párt vezeti a tömegszervezeteket. Csak ez xnam igy történt. Ugy történik, hogy ezek az MJDŰ? csoportok a párti­szervezet vezetőségé tol szinte majdnem függetlenül osozo­üinek és napirendre tűzik a temács munkájának egyes kér­déseit* A másik alapvető gyengeség, amit a jelentés is felvet, hogy a vezetőségek mm számoltatják b© az MDP csoporto­kntvégzett munkájukról, s nem szabják meg a tennivalókat­Ml itt a legfontosabb tennivaló? /Vegyünk konkrétan egy tanácsülést./ Az MDP csoport feladata, hogy a tanács­ülés el kapcsol tos legfontosabb politikai kérdéseket vitassa meg. s alakítsa ki a párttagok egységes helyes nézetét a párt politikájának végrehajtásával kapcsolat­ban. Most az MSP csoportok egyik legfontosabb kérdése harcolni a jobboldali nézetek ellen. Tanácsülésre kerül az állampolgári kötelezettségteljesítése. Előtt© a párfr* csoport tagjainak meg toll vitatniok, hogy mi a párt álláspontja a dolgozó parasztsággal kapcsolatban, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom