MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1955

1955-03-21 31_a/45. őe. - 45/193

2b - 3 ­A beszámoló fő hibába, amit már az elvgásak is megál a— pivOttak f hogy nem nyúl mélyebben a kérdésekbe és hogy csak a múlt tükrében oézi és kezeli az iastruktori mun­kát* De ez volt a hiba a vitában is« Uziránt nekünk te­kintettel kell lenni. Azt hiszem nyugodtan megállapíthat­juk, hogy amóta ai- instruktor! muS6f létrejött azóta üzentünk előre a pértszervek politikai munkájának javításá­ban. Közelebb kei ültünk az élethez az alapozarvezetekhez, a párttagokhoz. Az instruktorok naí.yobb ós színvonalasabb 3egitsóget tudtak adni az alapszerve-ze éknek munkájuk vég­zéséhez! Jobban előtérbe kerültek az eddig elhanyagolt fa­lusi alapszervezetek. i>e mégis elvtársak azt hisze m, hogy abból a szempont ól kell nézni az instruktor! munkát, hogy milyen bibék és milyen feladatok vannak* Azt kell megérteni, hogy az instruktor! munka, most bi­zonyos mértekig uj módon merül fel, de nem mással kell foglalkozni, mint a párt politikájának megmagyarázásával. Heg kell magyarázni, ho ; y a nagyobb községekben, ahol 2.000 lakos es 100 pártsag van, oda egy füg etleaitett titkár beállítana szükséges* hogy Így többet tudjon foglal­kozni a £Y. és a VB. határozataival a tsz-el, dolgozó pa­rasztokkal, tömegszervezetekkel, tanáccsal, DISz-el stb. x-ehát. hogy jobban összetudjuk fogni a falusi komnunisták erejét - ezt a célt szolgálja a KV. h tírozata. Ezen ke­resztül az instruktoroknak azon községekre kell összponto­sítani erejüket, amely községben nincsenek függetlonltt titkárok. £z növeli az Instruktorok felelősségét, könnj eb­ben megismeri a hozzátartozó községet és több segítséget tud adni a munkák végzéséhez. Viszont ahol titkárok lozs— oek, oda a megyebizottságnak, a járási pártbizottságok -osztályvezetőinek és titkárainak kell nagyobb segítséget adni. Miért kell adni segítséget? Azért, mert az instrukto­rok nem győzik, hogy egyforma segítséget adjanak, másrészt pedig azért, mert ezek lesznek a legfontosabb alapszerve­zetek, harmadszor azért, mert vannak tss-ek, akik fejlő­désükhöz kell, hogy segítséget adjanak és szeretnénk, ha a lakosság döntő többsége termelőszövetközeti tag lenne. Azt hiszem, hogy az szükséges, hogy a 2®. titkárok és oszt­vesetők ezzekkél az uj függetlenített titkárokkal rend­szeresen fogalkozzanak. nyilvánvaló elvtársak ezeket a községeket másképp is lehet segíteni, nemcsak függetlenített titkárral. Pl. visszahív­juk - ha lehet - azokat a funkcionári sokat, akik azelőtt a falujukban éltek, vagy biztosítani kell a pártbizottságok nak állandóan működő társadalmi aktívákat, akik majd patronálnak egyes községeket. Véleményem szerint nagyon helyes lesz ha kijelöli a Bártbizottsag, ogy melyik községben milyen előadásokat tartsanak. Sok tennivaló lesz a tsz-ek szervezésénél is,hazai azt akarjuk elérni, hogy a osz-ekben tömegesen lépjenek be, akkor nekünk alapo­san fel kell készülni, alapos munkát kell végezni hosszú időn keresztül* Itt szeretnék rátérni, hogy az instruktor! értekezleten nem azt kell megszabni, hogy hány napig maradjanak kint ••

Next

/
Oldalképek
Tartalom