MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954

1954-09-13 31_a/43. őe. - 43/60

6G í i •• 4 *• üzemi sportköreink vezetői azonban tul kényelmesek és mindent állami tá- ! mogatásból akarnak megoldani. Ami a szakkáderek hiányát illeti, ebben a tekintetben is inkább a falu van hátrányban. Torna vonalán is igen lassú a fejlődés, aminek részben az az oka, hogy testnevelő tanáraink a középiskolákban nem fordítanak kellő gpndot a torna, sport fejlődésére.' így jelenleg van egy harmadik osztályú felnőtt férfi gárdába a Salgó­tarjáni Bányásznak, akik mögé az utánpótlást az előbbi hiányosságok következtében nem tudtuk felzárkóztatni. Ahhoz, hogy ezen a téren ro­hamosabb fejlődés álljon be az úttörők sorban lévő tornászok további fej­lődése volna szükséges. Ebben a tekintetben már több esetben felhívtam a megyei oktatási osztály figyelmét, azonban érdemleges intézkedés csak részben történt meg. Ami az úszó sport fejlesztését illeti meg kell állapitani, hogy nógrád­megye vizben elég szegény, azonban a lemaradásnak kizárólag nemcsak ez az oka.. Felelősség terhel bennünket is azért, hogy a meglévő adottságo- ! kat nem használtuk ki kellőképpen. Gondolok itt a Diósjenői, banki, mát- I raszőllősl, balassagyarmati és salgótarjáni uszodára. Felelősség terheli ] azonban az illetékes tanácsokat is, mert az uszodák beüzemeltetése minden, évben csak hosszú vezsekedések árán történik meg. A salgótarjáni uszodát pl: be sem üzemeltették hiv-atkozva arra, hogy az javításra szorul. A diósjenői strandfürdőt l-£yes kísérletek ellenére sem sikerült az urbéresség tulajdonából' a sportkör, vagy a tanács rendelkezésére bo&sáj­tani« ' Kerékopár sport vonalán elkövettük azt a hibát,.hogy a társadalmi szö­vetséget a fejlődés ellenére sem állitottuk fel. A vivó sportágban ugyan­csak arra kell hivatkoznom, hogy nincs biztosítva az utánpótlás azért, l mert a középiskolákban a kérdés elvan hanyagolva. Ahhoz, hogy valakiből jó vivó legyen feltétlenül már az iskolában el kell kezdenie. Hiba az is, hogy ezen sportágban a régi vivó szakemberek mellé még min­dig nem tudtuk uj szakembereket felsorakoztatni. | i A súlyponti sportágak fejlődését általában a kellő szakemberek hiánya is gátolja. Hogy ez még ma is fenáll, bizonyos mértékig abból adódik, hogy szakkáder képzésünk nem minden esetben volt megfelelő. Komoly hiba , volt az, hogy a túlzott tervszámok mellett a tömegességre mentünk bi- i zonyos mértékig háttérbe szorítva a minőséget. Másrészt éppen a kiemelt Sportágak részéről volt elhanyagolva maga a kiképzés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom