MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954

1954-09-13 31_a/43. őe. - 43/46

J/6 -4- 0019 J Következő kérdés -a sportágak között létrejött helytelen arány. Meg kell mondani, hogy a felszabadulás előtti időhöz viszonyitva, kivéve egyes területen visszaesés van minőségi­leg. Igaz az, hogy általában az atlétika fejlődik, de sok olyan terület, mint & vivás, kerékpározás stb. utánpótlásnál hiba van. Nyilvánvaló ez aoból is adódik, hogy mi is toubségeben a footballal foglalkoztunk. A footbalt is minőségileg kell fejleszteni. Céltudatosan kell fejleszteni a footbalt, ahol pl. gépállomás van feltétlenül előtérbe kell, hogy kerüljön. Bánya tekintetéten ..agybátony az," ahol elsősorban fejleszteni kell a footbalt, s véleményem szerint különDséget kell tenni sterenyénél és Kováknál is. Azt nem tudjuk megtenni, nogy Nógrád; megyében 3-4 MB Il-es csapat legyen. egyetértek azzal, hogy az oktatási Osztály figyelmét a közép­iskolásokra kell fordítani. Meg kell nézni, hogy melyik két csapat patronálja a középiskolásokat, s hogy csak a footbal tekintetében patronálja. Amit a Jakab elvtárs felvetett a sportünnepélyek rendezését ez helyes. A másik footbal mér­kőzéseken is be lehet iktatni egyéb számot is, ahol széles közönség előtt lehet népszerűsíteni egyéb sportágakat is. És itt kell megemliteni a DISZ, szakszervezet, i.IwDüZ. szerepét Falun elképzelhetetlen a sportot DISZ. nélkül fejleszteni. Szeretném felvetni a takarékosságot a sport területén. Orszá­gosan felére csökkentik a kiadásokat a sport területén, -tíz nem jelenti azt, hogy a fontos és szükségszerű kiadásokat fagyjuk el. Jól szerepeljenek a csapatok, hogy legyen bevétel, legyen közönség. A közönség fele viszont ne közreműködő jeggyel menjen. Éopen azok az emberek nem fizetnek, akik legtöbb a fizetésük. A tisztelet jegyet véleményem szerint a minimálisra kell Csökkenteni, iíülönböző kiadásoknál is komolyan meg kell nézni, hogy ne legyen pazarlás és akkor majd jut a többi szak­osztályoknak is. • . Végezetül azt szeretném felvetni, hogy két területen kell erositeni továbbra is a falusi vonalon és az ipari vonalon, és ipari területnél előtérbe kell helyezni a bányászatot, de nem ugy, heg y a footbal- csapatot, hanem a legényszállók sportolási lehetőségét. Azt javaslom, hogy a végrehajtóbizottság fogadja al a 0J3.D ie­lenteset es az összefoglalót. MB. elfogadta . III. napirendi pont . Baksa elvtárs /beszámolója/ A jegyzés gyűjtők kiválasztása 15-ig megtörtént. A bányászat ueruletén jegyzásgyüjtő párok, aki 3-4 jegyzésnél jegyeztetett ezekből tevődik ösuze. Az üzemi bizottságok elnökei a helyi szervezetekkel végzik a kiválasztást. Ezen je gyzőpártokat 20.-ig oktassak fcl a z üzemekben. A kioktatást a megkapott ieladatok alapján az üzemi bizottságok elnökei a pártszerveze­. / .

Next

/
Oldalképek
Tartalom