MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954
1954-05-22 31_a/41. őe. - 41/183
00150 Laukó elvtárs beszámolója: Megyénkben a tavaszi munkák végzése során 8000, a begyűjtés során 7780, az adófizetés során 4000 dolgozó paraszt, a termelőszövetekeztek közül 80-an állnak munkaversenyben, A kongresszusi hét alkalmából mind a három területen, pártszervezeteink és tanácsaink sokkal nagyobb mozgósitást végeztek, mint ezt ezidáig tették. Gazda és vb, üléseken tárgyalták meg a dolgozó parasztokkal közösen a legfontosabb tennivalókat és feladatokat, A munkák végzésén meglehetett látni, hogy azok irányitva történtek a pártszervezetek és a tanácsok részéről. Tapasztaltuk egyes helyeken azt, hogy a dolgozó parasztok ugy nyilatkoztak meg, hogy a mi községünk le ne maradjon, inkább elmegyünk a szomszéd kö: ségbe és vásárolunk: vágómarhát, sertést, stb. Egyes tanácselnökök személyesen ültek fel kerékpárra, vagy gyalogosan és ők maglik mentek el megvásárolni a hiányzó állatokat. Most már arra vettük az irányt, hogy az állatforgalmi hivatallal és az állandóbizottsági tagokkal felvettük a kapcsolatot és közösen megbeszéltük, hogy az állandóbizottság kérésére az Állatforgalmi Hivatal megadja annak a községnek a nevét, ahol állat többlet van, így nem kell egyes tanács funkci onáriusoknak reggeltől estig futkosni állatért. Tapasztaltuk azt, hogy az állatorvosok is egészen máskép-állanak a munkához mint ezelőtt, A tervteljesitést akadályofani próbálja pl: Nézsán egy kulák, A mi meglátásunk szerint a verseny táblák most már jobban vannak vezetve. Alig találtunk olyan községet és olyan versenytáblát, hogy ne foglalkozott volna a kongresszusi versennyel. Ahol mozik vannak, ott is népszerűsítik az élenjárókat. Pl: Nógrádmegyérben találkoztunk olyannal, hogy az Úttörők kongresszusi őrséget vállaltak és naponta friss virágot vittek a tanácsháza] hoz, A begyűjtés során a 7780 dolgozó paraszt közül beadását teljesítette 7536» Az adófizetési munkák végzésében elsők a balassagyarmati járás dolgozó parasztjai, akik 64.6#-ra teljesítették tervüket, és már csak 2 #- hiány zik attól, hogy a II, negyedéves tervüket lOOjá-ra teljesítsék, A rétsági járásnál és a többi járásnál is nagyobb a lemaradás. Ha külön megnézzük a kongresszusi hét eredményeit különösen a rétsági járás javult, mert 28,2?&- volt az eddigi eredménye, és most 11,2^-kal emelkedett, A begyűjtés terén, amig a múlt héten csak 52 drb, sertést gyűjtöttünk be, ezzel szemben az egész megyében most 102 sertést, Mig Rétság a múlt héten csak 16 sertést, most 22 sertést gyűjtött be.