MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954

1954-01-04 31_a/40. őe. - 40/14

íh Készítette: Oroszi Károly,Balázs Károly Készült 30 példányban. . TITKOS. B E SZ ÁMOL Ó a helyi ipar i v állalatok és KTS Z-ek m unkájáról a kormanyprogramm megvál ó­sitása során. A Párt és Kormányhatározat megjelenése előtt a helyi ipar csak harmad­rendű kérdésként volt kezelve mind a felsőbb szervek, mind a helyi taná­csok által. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy nem voltak tisz­tába a helyi ipar jelentőségével és fontosságával. Ennek tudható be az, hogy a helyi ipar nem tudta betölteni azt a feladatot, amfelyre hivatva, lett volna, pedig a helyi ipar jelentős létszámmal működött megyénk terü­letén is. A kilenc helyi ipari vállalatnál 447 dolgozó vak alkalmazás­ban. Ezenkivül 24 kisipari termelőszövetkezet működik megyéikben -48 fi­ókkal- ahol 967 dolgozót foglalkoztatunk. A múlt évi, szinte állandó jellegű, terv nem teljesítésekből sikerült kilábalnunk, különösen a helyi ipari vállalataink vonalán oly annyira, hogy f,évben minden negyedéves tervet túlteljesítettünk. • Helyi.ipari vállalatainkhál a pontos .tervtel jesités a következőkép «la­kult a f.évben: /globálisan/ . • t#' « I. n.évben 125$ • , . II. n.évben 104$ • - • III. .n.évben.;...... 109$ IV. n.év^en/kb/.... 119 $ KTSZ-ink tervtelj esi tése: /Globálisan/ I. n.évben. 97 $ II. n.évben 129$ III. niév^en 95 $ IV. n,évben/kb/.... 100$ Helyi ipari vállalataink közül az I. félévben a téglagyárnál és a fatö­megcikkipari vállalatnál volt lemaradás. A téglagyár vállalatnál a túlzottan feszitett /irreális/ terv, a műszaki vezetés szakmai tudatlansága, nagyfokú szervezetlenség és raunkáshiány okozta a terv nem teljesítését. A fatömegcikkipari vállalatnál a vontatott anyagellátás, sőt időnként hiányos, valanint a műszaki vezetés teljes tájékozatlansága idézte elő a lemaral ást.~ Ezen szakmai hozzá nem. értés láttán *z osztály leváltotta á vállalatvezetőt és a műszaki vezetőt, helyettük megfelelő szakképzett­séggel rendelkezőket állitott be, akik már a III.' n, évben "be váltották a : hozzájuk fűzött reményeket, mert a tervet túlteljesítették* . A téglagyárnál az utolsó napok sem hoztak 'változást, mert a tervmódosí­tás! javaslatunkat a minisztérium nem tudta érvényre juttatni az Orszá­gos Tervhivatalnál. A műszaki vezetés átszervezése jelenleg iran napiren­dé^ osztályunknál. • /

Next

/
Oldalképek
Tartalom