MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953

1953-09-21 31_a/38. őe. - 38/75

- a ­Azt hiszem áll ez az életnek arra a területére, hogy a tömegeket - a pártonkívüli tömegeket - a párt politiká­jának a helyességéről újból és újból meg kell győzni. En azt hiszem, hogy a kollektiv vezetés hiánya érezteti hatását ezen a területen is. Azt kell elérni, hogy meg­javítsuk a kollektiv vezetést az alapszavazeteknel, s ezzel r elérjük, hogy foglalkoznak a tag és tagjelölt mun kával. Hiba az, hogy a jelentés nem veszi eléggé figyelembe a jelenlegi helyzetet a Központi Vezetőség határozata alap­ján, A pásztói járás többségében mezőgazdasági jellegű járás, s igaza van a Kudela elvtársnak, amikor felveti, hogy jobban kellett volna foglalkozni a termelőszövet­kezetekkel, hogy miért nem alkalmazza a járási pártbi­zottság a Szervezeti Szabályzatnak azt a pontját, amikor most szükség van rá, hogy azonnal fellehet venni élen­járó, becsületes dolgozókat a KV, engedélyével. Egyetértek azzal is, amit felvetettek az elvtársak, hogy a tömegézervezetek gyengék a pásztói járásban is. Ezek, nem dolgoznak megfelelően és a pártszervezetek nem irá­nyítják őket megfelelően. Nyilvánvaló dolog, hogy a tö­rne gsz ervez etek kapocs a "tömegekhez, és kapocs a párton­kivülieknek a párt felé. Ha mi többet foglalkozunk a tömegszerve setékkel akkor nemcsak a gazdasági feladatok mennek, hanem megjavul a tag és tagjelölt felvé teli munka is# Igaz az is, amit a Kiss elvtárs felvetett, hogy az okta­tással nem foglalkoztunk megfelelően - ilyen irányban a pártonkivüliekkel -. Eb. % es fél ezer elvtárs vett részt oktatásban és ezek jelentős részét nem tudtuk felvenni tagjelöltnek. A következő oktatásban el kell érnünk^ hogy a partonkivüliek jelentős része, vagy az oktatás, köz­ben, vagy az oktatás végén kérje a tagjelölt felvételét Különösen szükséges ez a bányászatban es a mezőgazdaság szocialista szektoraiban, ugyanakkor meg kell mondani azt hogy a gépállomásokon és az állami ,-gazdaságokban sem meg­felelő a tag és tagjelölt felvétel, Felmerült az ellenőrzés kérdése: azt hiszem szükséges jobb ellenőrzés ezen a területen, - olyan ellenőrzés, ­ami segítséget ad a hibák kijavítására. Az ellenőrzés követelje is meg a párthatározatok végrehajtását;; Nekünk azon a terén is előre kell menni, hogy a Megyebi zottság követelje meg a Járási Pártbizottságoktól, hogy necsak a Megyebizottság határozatát hajtsák végre, ha­nem az ő határozatukat is. Igaz, amit több elvtárs felvetett, hogy a párton belüli helyzetnek óriási kihatása van, A párttagok példamutatásának, vagy nem példamutatásának nagy kihatása van a partonkivüliek felé. Azt javaslom, hogy a határozati javaslatot egészítsék ki meg Kelemen elvtársak - egyrészt a tömeg szervez etek­re vonatkozóan, másrészt pedig az élenjáró pártonkivü­liekkel való foglalkozást. :/;

Next

/
Oldalképek
Tartalom