MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953
1953-09-07 31_a/38. őe. - 38/26
£ Hajdú elvtárs: -5 " nagyon sokat előre ezen a területen. A másik kérdés, ami még felmerült, hogy a járási pártbizottságokra rá erőszakoltunk egyes feladatokat. A határozatok végrehajtását egyenesen meg kell követelni, a határozatok végrehajtásának megszervezésében segíteni kell, a határozatok végrehajtásánál a tömegek hangulatát kell figyelni, s a megfelelő tapasztalatokat fel kell hozni. II. napirend* A Megyebizottság megállapíthatja azt mintahogy az elvtársak k _; fejtették, hogy az oktatási munka előkészítésével jobban áldunk, mint a pilt év hasonló időszakában, egyrészt azért, mert a propagandisták kiképzése jobb, jobb a hallgató] kiválogatása, másrészt azért ? mert a propagandisták döntő töb sége olyan akik az előző években is résztvettek propaganda munkában* Kendkivül fontos msot az oktatási hálózat megszilárdítása, másként pedig rendkivül fontos az, hogy a hallgatók időre kilégyének válogatva és ne cserélődjenek a hallgatók menet közben, mint ahogy tavaly meg volt ez az oktatási év alatt^ hanem azok a hal gatók akiket most beosztottunk a különböző oktatásra rendszeresen eljárjanak az oktatásra, ü'bben a tekintetben fog segítséget adni a területi oktatás, másrészt pedig az, hogy korábban hoz 'záfogtunk a hallgatók kiválogatásahoz, harmadszor pedig az, hogy nag,yobb gondot fordítottunk a propagandisták kiváló gátasára, előkészítésére, mint az előző években. A jelentés azt mutatja, hogy sok munka rejlik az oktatási munka előkészítésében. Különösen Starján járás területén, sok munkát igényel az oktatás előkészítése azért, mert tényleg ebben az évben próbáljuk a bányász oktatást megolda ni, mert eddig csak formális volt az oktatás, az előző években pedig nem részesültek a bányászok oktatásban. A mezőgazdaság területén is nabjyobb munkát kell kifejteni az oktatás beinditása érdekében afcért, mert most vannak feloszlási, kilépési hangulatok és ez nyilvánvaló dolog most dupla erőt követel, mint az előző években, ha a kettőt össze vesszük megállapíthatjuk, hogy a JB. sok munkát bele fektetet, de e mellett látni kell azt, hogy még komoly p obiémák vannak, amik a hátr-lévő időkben megoldásra várnak és hozzátehetjük azt is, hogy nem sok idő áll a rendelkezésünkre* hoz",á kell venni azt is, hogy ebben a hónapban megindul a békekölcsönjegyzés, az októberi hónap pedig az amikor a mezőgazdaság területen elérünk ahhoz, hogy egyesek kilépnek a csoportból, Számitásba kell venni azt is, hogy az Őszi munkában lemaradás van, a széntermelésben, lemaradás van és ez nyilván igen komoly munkát igényel* Azt hiszem a legfontosabb nekünk, hogy a gazdasági feladatokhoz minden terül éten, a terület sajátosságának meg •".•!;: tlő ... elsőrendű kérdésként kapcsoljuk oda az oktatást, legyen az bánya, gyár, tszc* állami gazdaság, gépállomás* A KV* határozata fő feladat ként szabja meg ebben az évben az oktatás színvonalának az emelését, a hálózat megszilárdítását* Ebből a szempontból olyan szakaszra éránk, amikor közvetlenül napirendre kerül, bár még ma nincs' meg az oktatási anyag, de már holnap itt lehet és igen, fontos kérdés a megrendelés pontossága, hogy időben megérkezzek