MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953
1953-03-30 31_a/36. őe. - 36/9
5 Salgótarján, 1953. márc 27 ./RA. SZIGORÚAN BIZALMAS I Készült: 22 példányban. Jelentés a salgótarjáni járásból a párttagság átjelentkezési rendjével kapcsolatos Központi Vezetőség határozatának végrehajtásáról. A Központi Vezetőség december lo-i határozatának végrehajtása nagymértékben megjavította pártszervezeteink tagnyilvántartását és a pártélet belső rendjében jelentős megszigorítást eredményezett. legdöntőbb, hogy párttitkáraink egyik fő feladatuknak tekintik ennek helyes kezelését, érdeklődnek iránta és több megnyilatkozás is bizonyítja, hogy a titkáraink azt mondják, hogy végre pontos lesz a taglétszám. Jelentősége abban is van, hogy most már egy-egy párttag okmánya rövid * ^.őn belül megérkezik. A három hetes okmány továbbitás többé kevésbé megyén belül biztositva van. A párttagság nyilvántartásának jelentős megjavítása a salgótarjáni járás területén is megmutatkozik és több eredményt hozott. Az eredményt értékelve megállapíthatjuk, hogy a járási bizottság fő feladatának tekintette az alapos politikai és technikai kioktatást. A Járási Pártbizottság a határozat megjelenése után JB. ülésen, szerv, oszt. osztályértekezleten tárgyalta meg a tennivalókat. A havi titkári értekezleteken állandóan felszínen tartják a határozattal való foglalkozást c Újból és újból felhívják az alapszervezetek titkárainak fip-velmét ennek betartására, A Megyei pártbizottság natározata alapján január hónapban a JB. súlypontokra osztotta föl a járás alapszervezeteit és a súlyponti helyekre hivták be az alapszervezetek titkárait. Az értekezletek előadói a JB. osztályvezetői és munkatársai voltak. A súlyponti értekezleteken a napirendi pont az "uj átjelentkezés! rend" politikai és technikai megmagyarázása volt a főcél és a gyakorlatba is megmutatták, hogy mi a teendő fcgy-egy tag távozásakor, érkezésekor. Ezek a súlyponti értekezletek szükségesek voltak, mert a fölszólaló titkárok elmondották, hogy végre rend lesz ezen a téren és csak rajtunk múlik, mennyire értessük meg párttagjainkkal. A határozat levitele és politikai tudatosítása a salgótarjáni járás területén megvolt. Üzemi,,falusi pártbizottságok, pártbizottsági ülésen részletesen ismertették a határozat politikai és technikai lebonyolítását, Alapszervezeteknél /közvetlenül a járáshoz tartozó/ vezetőségi ülésen, pártcsoport értekezleten ismertették. A december havi taggyűlésen egyik napirendi pont a párttagság uj átjelentke-