MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952

1952-06-16 31_a/31. őe. - 31/8

-7 •A határozati javaslattal kapcsolatosan nem tudom, hogy a brigád maga egyetért-e vele, hogy megjavitsa-e ez a Karancssági egységes falusi pártszervezet munkáját. Azt javaslom^ hogy a határozatot dolgozzák át, mert ez nem fogja előre vinni a munkát. Hiba az, hogy a ( vezetőségi tagok először elmennek a temp­lomba^és utánna mennek el a pártvezetőségi ülésre. Az. a vezetőségi tag, aki elmegy a templomba és a pappal tart­ja a kapcsolatot az könnyen elmondhatja a papnak, hogy pl: a pártvezetősége ülésen mit tárgyaltak meg. ez a ve­szély fennállás meg ezt a vezetőségi tagot most sem vál­tották le. Elsősorban &arancsságon a vezetőségi tagok közt kell rendet teremteni. . A Barta elvtárs elmondotta, hogy azon lesznek, hogy a másik tszcs.-ben is megalakítsak a pártszervezetet, azál­tal hogy előzőleg párttagokat nevelnek ki. Az én véleménye az* hogy amig párttagok nem lesznek a DISZ. szervezetet kell létre hozni. Azzal, amit a Sas és a Valach elvtárs felvetett. A beszá­molóba vannak .fogalmazási hibák, ami több esetben ki.is tűnik, a beszámolóból. Magával a brigád munkájával kapcso­latosan nem mutassa meg világosan az alapszervezet munká­ját, amit mutat az is, hogy a feltett kérdésekre az elv­társak elmondták, hogy 4-0—4-5 %-az, aki aktiv pártmunkát végez, a beszámolóban pedig ugy vetik fel a kérdést, hogy egyedül a Barta elvtárs dolgozik. Ugy néz ki, hogy nem is foglalkoznak a párttagok aktivizálása és a pártta­gok aktivizálásával, mert a jelentés ezzel nem foglalko­zik. Koránt sem vetném^ fel ugy a kérdést, a Barta elvtárs munkáját, mint ahogy a Bodnár elvtárs felvetette és a Hiba a Járási Pártbizottságtól indul ki. Ugy nézik az elvtársak hogy a Barta elvtárs 5 hónapos pártiskolát végzett és .ne­ki nem kell segítség, mert .megtudja oldani a feladatokat. A Barta elvtárs munkáját nem ellenőrzik és nem is tudnak segítséget adni és Így a Barta elvtárs arra támaszkodik, amit a Járási Pártbizottsági ülésen kap, de koránt sem ismeri olyan széles körbe azokat a problémákat, araikét az elvtársak kint tapasztalnak a járás területén. Amióta az egységes vesetőség dolgozik vannak eredmények a községbe, amit fel is vet a beszámoló,.hogy tszcs, alakult . ugyanakkor a párttagok aktivizálása területén is javult a munka, vagy széperedményeket értek el az elvtársak a gabo­na begyűjtésnél, de vannak hiányosságok is.. Hiányosság az is, bár itt feladata lett volna az egységes pártvezetőségnek, is hogy mivel az egyik alapszervezeti titkár bevonult, maga a Barta elvtárs végezte a munkát és nem a vezetőség egy tagját bizták meg a munka végzésével. De itt mulasztást követett el a Járási Pártbizottság is. . A hibát én abban látom a- tszcs.-né1 is, hogy az oktatásról igen sokat beszéltünk és a helyett, hogy mi az egyéni dol­. gozókat vittük volna a tszcs-hez oktatásra, a helyett a tszcs, tagokat vittük el az egyéni dolgozok közé. A munkafegyelem lazaságát abban látom, hogy maga a titkár is az orvosi rendelőt takarítja és ebből adódik, hogy fen áll az egyenlősdiség elve-is. A lazaságok, amik meg vannak ezek abból adódnak, ho y náncs ott olyan személy, aki harcolna a Miniszter '-^anács határozatának megvalósításáért. Ha megnézték volna, n rnit a Sas elvtárs felvetett, hogy az ellenség munkája mennyire hátráltatja a munkát, akkor egészen más képet kaptak vol­na az elvtársak. •A

Next

/
Oldalképek
Tartalom