MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952
1952-06-16 31_a/31. őe. - 31/5
- 4 be, hogy a tszcs, pár tsz erve ze tnél idős elvtársak vannak, de vannak olyanaok is, akik a tszcs, alapszervezethez tartoznak ugyan, de a csoportból kiléptek és a helyi alap szervezetnél vannak* felvetődik a kérdés, bogy az egységes vezetőség tagjai nem kapnak feladat-t. *z egységei pártvezetőség feladatát megkapja azáltal, hogy hetenként megtartjuk rendszeresen a vezetőségi értekezletet, ahol megtárgyaljuk a helyi problémákat, foglalkozunk a JE". ülésen elhangzottakkal, A taggyűlésen aa alapszervezet párttagsága 7o~75 /í-ban jelenik meg. Vannak az alapszervezetnél olyanok is, nyilvántartva, akik az üzemnél dolgoznak és nincsemiek az üzemhez átigazolva* 60 elv bárs van, aki lényegében kiveszi a részét a munkából* Az idősebb elvtársak a tagdijat fizetik, de pártmunkát nem végeznek. Azt még nem vettem észre, hogy a tanácselnök lebecsülné a munkámat. A tanács elnöknek egyébként olyan megnyilvánulásai vannat hogy ő tanulni nem tud. A járási tanács,felé a felmondását benyújtotta, és talán ebből is ered, hogy a munkáját nem ugy végzi, mint ahogy kellene. Az ^'Alkotmány n termelőcsoport munkájában voltai: komoly hiányosságok, ami abból adódott, hogy a csoport valahogy kétfelé huzoti és az akkori tsscs. parttitkár a Barta és a tanács elnök között mostanáig is nagy ellenietek vannak, ami a munkát jij;;;y an hátráltatja a csoporton belül* Amikor Barta Lajos és Barta Sándor beléptek a csoportban beadták az egész felszerelésüket, lovaikat. A csoporton kivül 5-6 hold földet müveitek, amit külön csépelték le és vittek haza tavaly. Külön a felyadagjukat megkapták, ugyanakkor ezt a gabonát"megőrölték és beadták "0" jegyre, aminek nyomán vásárlási kedvezményt kaptak. Ettől függetlenül a csoporton b;lül követelik a fejadagjukat, lázitanak a csoporton belül. ' A másik hiba az, hogy a tszcs.-né1 a párttitkár nem eléggé képzett,nem veszi ki a részét aktivan a.munkábólj ugyanakkor a klerikális reakció befolyása alatt van. . A takaritásárt $14 Ft- fizetést kap, amire rá van szorulva* szerinte* Felvetődik a kérdés, hogy a klerikális reakció, hogyan dolgozik a községben. Karancsság községben a klerikális reakció kétségtelen komoly munkát végez. A vezetőségben lévő középparaszt pl. fenn tartja a kapcsolatot a pappal, ugyanakkor több izben elmarad a vezetőségi ülésről és az oktatásról. Srrela" jelentést a. Járási Pártbizottság és az ÁVE. felé a jelentést megtettük. Igen szép eredményt tudna elérni a községben meglévő mozi, de a mozi megkezdése előtt misét tartanák, ami elvonja a fiatalságot és a község lakosságát a moziból. Felvetődik a kérdés, hogy a tszcs, elnöke munkaidő alatt a korc; mába van* Én ezt nem vettem észre* Felvetődik a kérdés, hogy a pártszervezet ellenőrzi-e a tömegstervezetek üléseit. A tömegszerve;:e bek nem tartanak rendszeresen üléseket* Gyenge a DISZ szervezet, amit mutat az, hogy a fiatalok között a klerikális reakció jobban dolgozik, mint a DISZ. Az MED-JZ-nél szintén ez a helyzet, hogy az ügyvezető klerikális befolyás alatt áll és eljár a templomba. A politikai oktatáson felvetettük élesen a klerikális reakció munkáját, aminek az eredménye az lett, hogy a következő oktatáson hem jelentek meg. A termelőcsoportoknál az oktatás nem volt megszervezve*