MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952

1952-01-28 31_a/28. őe. - 28/114

• * i - 3 - m . Bár a népnevelőket igen jelentős számban "bevonták az alapszervezetek a pártoktatásba, de az oktatási munka színvonalának elhanyagolása következ­tében a politikai iskolák igen kevés segitséget adtak a népnevelők munká­jához* A falusi népnevelő munka szervezeti megerősödése mellett még mindig igen elmaradt a népnevelő munka tartalmi és színvonalbeli fejlődése. Ebből következik, hogy a népnevelőink nem eléggé szilárdak és egyes ese­tekben meghátrálnak és nem szivesen beszélnek az úgynevezett "népszerűtlen" feladatokról, Hz jellemezte -jjöbb helyen a népnevelők munkáját. Pld. igy volt egyes helyeken a ^ákosi elvtárs november 3>o,-i beszédének ismertetésé­nél* A Politikai Bizottság határozata megállapítja, hogy " Az első két hét tapasztalatai szerint falusi agitációnk általában mozgósitö jellegű volt, az ellenség hangját elnyomta. Ugyanakkor azonban opportunista jelenségek is megmutatkoztak: csaknem kizárólag az áruforgalom felszabadításával agi­táltak. " A mi megyénkben is a falusi népnevelők több helyen Hákosi elvtárs beszédének az ismertetésénél csak az előnyökről beszéltek és elhallgatták, 1 .ogy a közteher viselése és az állampolgári fegyelem szigorú betartása minden dolgozó paraszt számára kötelező. Be a fenti megállapítást támasztja alá az a tény is, hogy a népnevelők igen sok helyen húzódoznak az uj be­gyűjtési rendelet ismertetésétől, Ezzel szemben több helyen kibontakozott az az. egészséges kezdeményezés, hogy a dolgoaó parasztok a népnevelő ér­tekezleteken, vagy a nyilvános tanácsüléseken élesen birálták a hanyag, lusta, a kötelezettségüket nem teljesitő dolgozó parasztokat. Ilyen példák voltak Márkházán,Nádujfalun,Patak, Nógrádmegyer és még egy sor más közságek­b en, -* Élesen mutatkozik meg és vetődik fel a falusi agitációs munkánk gyengesége tszcs, fejlesztésnél és megszilárdításánál, Agitációnk ennél a kérdésnél .öntőén csak az eredményekről beszél, nem tárja fel az eredmények mellett a mozgalom kezdetleges hiányosságait, nehézségeit, Előfordul, hogy túl­zott Ígérgetések történnek oly formán, hogy az állam minden segitséget támogatást biztositani fog. Az agitációs nem foglalkozott kellően nem ismertette'a tszcs, tagság jogait és kötelességeit, i<Jem folytatott az agi­táció kellőeharcot a szövetkezeti demokrácia megsértése, a termelésben mu­tatkozó rendetlenség, a közvagyon pocsékolás, a munkafegyelem lazitása ellen. Mi magunk sem láttuk, hogy ezeknek a kérdéseknek az elhanyagolása, elhallgatása eltaszitólag hat a dolgozó parasztokra, különösen a közép­parasztokra. Hiányosság falusi agitáci^nkban, hogy még nem tudtuk kellőképpen a ku­lákokat, mint a dolgozó parasztság ellenségét a dolgozó parasztokkal" meg­gyülöltetni, ^em tudtuk kellőképpen még a kulákot elszigetelni és a dol­gozó parasztok hangulatát a kulákok ellen forditani, ./*

Next

/
Oldalképek
Tartalom