MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1951

1951-07-31 31_a/25. őe. - 25/15

w Bakó Gyula; Született 1980 Vulkán. IíősV Lakik Za^vapálfál­vári. Foglalkozása lakatos. 4- en vannak testvérek,, 2 párttá.;. Felesége párttag. 1945-ben belépett az MKP-ba, majd átlépett a x szoc.dem párttba. Egyesüléskor MDP. tag lett. 1948- "VTII-hőtól, 1950 II-ig alapszerve se ti oktatási felelős, volt. 19%' október IJ-án a Zagyvapálfalvai alapszervezet a • Párttból.kizárta azzal az indoklással, hogy jobboldali szoci­ál demokrata volt, és Csesz'.ovákiában élő ::. mi zta miltu egyén nek igazolványt adott ki, amelyben az volt, hogy az Üveggyár­ban dolgozott és erre rátette a Zpálfalvai gyári béjegzot* Meg azért, hogy a Minisztériumból jött egy levél, amelyik tele­volt helyesírási hibával és Bakó azt kigúnyolta. Az ügyet hely­színen- kivizsgáltuk, de.azt megállapítani, hogj a jobboldali szociáldemokrata kémkedése miben nyilvánult mg,nem tudtuk. Azt megállapítottuk, hogy a vállalati bélyegzőjét használta " ^S7 nyilasnak, amelyben azt igazolta, hogy mettől, meddig dol­gozott a Zpálfalvai Üveggyárban. A fent elhangzottak alapján Bakó Gyulát a Zpálfalvai Üveggyár vezetősége azonnali hatálya^ elbocsájtotta az üzemből* 1950 I. 2-től a Zpálfalvai ^-'ányagépgyárba ment dolgozni, azó­ta a teljesítményei elsőhóben 165 fo, második hóban 200 %, har­madik hóban 121 %, negyedik hóban 117 fo, ötödik hóban 120 fo, és hatodik hóban 121 fo, volt. Amióta az üzemnél van három ujitást vezetett be. a három uji­tása kb. 15. ezer forint értéket tesz ki. A sport vonalon na­gyon jó munkát végez. Az MHK-nál megszervezte a 120 főt. most a megszervezés 175 főre. emelkedett. Eddig a nők nem vettek ki a részüket a MHK-ból, most a nők száma 10 főre emelkedett. A Fegyelmi Bizottság a helytelen bélyegző használatért dorgálá­sát javasolja. A Megyebizottság az ügyet még tovább vizsgálja. Kiss Gyurka Gyula: .Született 1904-ben Baglyasalján. Foglalko­zása bányász. Apja bányász. ííos. Egy .;; emek« van. 4—en vannak testvérek mind a négyen párttagok. 1945-től párttag. 1945-ben aegvéállasztották vezetőségi tagnak', s községi birónak. A József-lejtősi bányaüzemben, mint üzemi bizottsági tag dolgo­zott 1948-ig. . 1948-ban a Járási Pártbizottság kizárta a Pártból és minden funkciójából leváltották, azért, mert nagymértékben fogyasz­totta az alkoholt. Az ügyét 1951 július 19 megfellebbezte a Megyebizottsághoz. Megállapítottuk azt, hogy kizárása óta nem részeges. A termelésé 100 ;<ir-on felül teljesiti. Békekölcsön jegyzése 600 Ft. Most kulturvonalon dolgozik, mint gazdaságvezető. A Baglyasaljai tszcs,, aratásánál részt vett,' sőt ő naga isszer­vezett egy brigádot. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom