MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1951
1951-07-03 31_a/24. őe. - 24/193
A tar^őhántást illatai Gazda., •káál a ...iniszter tanács határozata szerint biztosítani tudjuk. A termelőszövetkezeteknél a gépállomás nem tudja biztosítani a két műszakot, munkaerő hiányában oevezetni, amely hiány kihatással lett a tarlőhánfes időbeni elvégzésére. A gépállomás már most vegyen irányt arra, hegy a cséplőgép munkásai közül is, pótolja a hiányzó szakember szükségletet,tíSLeg a nőkből, és vegyen irányt arra, hogy szerződés kötések fokozottaob ütemben haladjanak, á> sősorban a tszcs.-nél, s nem utolsó sorban az cgényi ö.olgozó parasztoknál is. Az eddigi szerződés kötés állása az előirányzatnak^ még csak 38.8 £.-baíl van biztositva a megyénk területén, ami azt fejezi ki, hagy a gépállomás dolgozói és vezetői, nem igyekeznek biztosítani az előirányzatukat; loo %.-ig. Ha megnézzük a gépállomásokon belül a százalék arányt, akkor azt látjuk, hogy Szécsény 72.8 %.-ig biztosította, ugyancsak a -Ekirancskeszi 83*4 ;ö.-ig, s a tolmács! 69.7 i^.-ig. Kern mondható ez el, a többj gépállomásra, mint pld„ Érsekvadkertre, ami eddig 32.2 Jí.-ba köttötte le, és mé. • szabó ahelyzet a mohorai gépállomáson, anel mindössze 9*7 /£-ban kötötték le, a 26. -ik bér héten az e— lőirányzatnak, A berceli gépállomás semilyen jelentést nem küldött a megyei.központnak a szerződés kötés állásáról. • Ebből is lehet látni, hogy a gépállomáson belül,komoly lazaságok mutatkoznak, és nem érzik a felelőséget eléggé át az ottani vezetők, akik igy elhanyagolják a munkát. Éá javaslom, a megyei központ vezetőségének, hogy vonja felelőségre a berceli gépállomás vezetőjét, ezért a hanyaga* munkájáért. yancsak javasolom a Balassagyarmati Járási bizottságnak, hogy vonja felelőségre a Berceli gépállomás vezetőjét a lazaságokért. Az egyéni dolgozó parasztok felé, fokozottabb agitációsmunkát kell folytatnunk, hogy a tarlóhántást biztositaü. tudjuk a megyénk területén. Ugyanígy a Tanácsoknak és töiugszervoz eteknek" állanoan foglalkozni kell, ugy a tarlóhántás, mint a másodnövényvetés biztosításával hogy a Minisztertanács határozatatá id.bea végrehajtsuk, amelyen keresztül megyénk területén is hozzá járulunk a két eves állattenéysztés fejlesztéséhez. Az ellenőrzés folyamán a tanácsok fokozatosabban figyeljenek fel a kulákok szabotáló munkáira és id iben vonják felelőségre őket, s juttassák el a megfelelő helyre. Itt szeretném mé - ^említeni azt, hogy a megyénk területén kb. 8 gép javítás alatt van, amelyek a fenti jelentésembe nem szerepelnek. Ugyanésak itt szeretnék rámuatatni arra is, hogy.a munkaerő kérdésénél a a Szabad . . '.d szerkeszt őségé sem tett minden meg, annak érdekében, hogy minnel töob cikket irt volna a munkaerő biztosításáról, ugyancsak kezd mogfeledtkezdni a szocialista szektorokban a munkaverseny népszerüsétése is, és nem egy esetben sablonosán közlik a ciláiot, nem győződnek meg a jelentés valódiságáról, egyszerűen a beküldött • cikket igyekeznek szaszerint leközölni, esetleg azt e,z iróe,sztaltól kiszinezik. A legutóbbi cikkben is maga Szabó elvtára nem győződött meg a cikk valódiságáról, amelyet az állattenyésztéssel kapcsolatban közölt le, melyet nálunk a Megye bizottságon is reklamált a Megyei Tanács mezőgazdasági osztálya tárgyi bizonyítékkal, és k.ri a cikk helyesbítését, amenyiben az nem volt reális. Javasoljuk a Szabad Nógrád szerkezstőségfe £elé, hogy minnél többet tartózkodjon a területökön^ ÁGI. Gépállomáson, tszcs.-nél és az egyéni dolgozó parasztok között, és ott irja meg a reális cikkeit. / • / .