MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1951

1951-06-19 31_a/24. őe. - 24/118

4 ­Pl. a kulákság a múlt ősszel is azt hangoztatta, hogy nevessenek ráérnek még, s igyekezett lebeszélni a dolgozóparasztokat az ide­jében való vetésről. Leakarta a dolgozó parasztokat beszélni az őszi árpa vetésről is, de az ellenség akna munkága ellenére is a bő ter­més kilátásaink azt mutatják, hogy a dolgozó parasztok szorgalmas munkája államunk és munkásosztályunk mérhetetlen segitése és támo­gatása meghozta az eredményt. Pártunk és kormányunk csak az elmúlt esztendőben négy és félezer traktorral, az előző évihez viszonyitva 5o %-al több műtrágyával, nemesitett vetőmaggal segitette a dolgozóparasztsá^ot. El kell mon­danunk a dolgozóparasztoknak azt is, hogy a várható gazdag termés­ben ott &an a bányászok által kitermelt szén, mellyel a gyárakban a vasat olvasztották, ott van a munkás keze aki a traktort, kombályt arató-gépet, vagy a kaszát készitette. Pontos feladat, hogy ezek­nek a munkáknak az elvégzésével élenjárjanak és példát mutassanak az egyénileg dolgozóparasztok felé a termelőszövetkezetek és az ál­lami gazdasagok dolgozói. Ezért biztosítanunk kell, hogy a tszcs-kben és az állami gazdaságok­ban , ahol m.ég nincs meg sürgősen épitsűk ki, hozzuk létre brigá­donként és munkacsapatonként a népnevelő csoportokat. ígen fonros, hogy a gépállomások agitációs brigádjai megfelelő képpen kapcsolód­janak be ezekbe a munkákba. Minden cséplőgépnél a legjobb cséplögépi munkások közül létre kell hozni az agitációs brigádokat, - akiknek ]fca jól irányítjuk a munká­jukat igen nagy segítséget adnak ahhoz, hogy a dolgozóparasztok a cséplőgéptől vigyék gabonájukat a begyűjtő helyre. Pontos t feladat, hogy előkészítsük a cséplőgépek közötti mennyiségi és minőségi versenyt, aminek fö pontjail több mázsa gabona elcsép­l'és"7 a szemszöródás minimumra való csökkentése, valamint a munkaidő teljes kihasználása és a gép leállitás idejének a csökkentése. A másik kérdés amivel foglalkozni szeretnék ez a begyűjtési terv tel­jesítésének kérdése. Pontos feladatunk, hogy az aratás, betakarítás és a cséplésre való felkészülés idején állandóan, napirenden tartsuk a begyűjtési terv teljesítését és egyre jobban fokozzuk a felvilágo­sító munkát. Pel kell számolnunk azt a helytelen nézetet, hogy a pártszervezeteknek nem nagyon kell foglalkozni a begyűjtéssel* hogy ez magától is megy. Nem utolsósorban ebből a helytelen nézetből és mulasztásból adódott, hogy Nógrád megye 26 %-al az ország összes me­gyéi a begyűjtésben az utolsó helyen van. De ha megnézzük a barom­fibeadást ezt még 3 %-rá sem teljesítettük. Ennek a súlyos lemaradásnak legfőbb oka az, hogy lebecsültük ezt a munkát és hosszú hetekig mondhatnám hónapokig érdemlegesen vele nem foglalkoztunk, aminek következtében a megye igen sok községében az ellenség magyarázta meg a dolgozóparasztoknak a begyűjtés jelentősé­gét, amelynek az lett az eredménye, hogy megindult a siránkozás,nin­csen tyúk, mert kidöglött, ugyanakkor a balassagyarmati, pásztói és a szécsényi piacon igen szép számmal látható baromfi, de tojás áru­sitás is. Hozzájárult a# lemaradáshoz, hogy általában eddig a tojás és a ba­romfibeadásnál nem mutatkozott meg a kommunistáiénál a tanácstagok­. nál a példamutatás. Számtalan tanácselnök, párttitkár és pártveze­i; tőségi tag van, akik nem teljesítették a beadási kötelezettségüket. Nyilvánvaló, hogy amig ezen a téren sürgős fordulatot nem hajtunk végre nem lehet várni az eredmények tartós megjavulását. Hozzájárult a begyűjtés lemararadásához, hogy nem magyaráztuk meg a dolgozóparasz­toknak, hogy a begyűjtési terv törvény, amit teljesiteni kell. • V . j

Next

/
Oldalképek
Tartalom