MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1951

1951-06-19 31_a/24. őe. - 24/100

- 4 ­hoztunk ki egyeseket akik nem jól végezték a munkád Nem magyaráztuk meg a dolgozó parasztoknak ennek jelentő­ségét, pedig ha megmagyaráztuk volna ezt akkor töDb ered­ményt is elértünk vol.-.a. iniszter Tanács rendeletét feldolgoztuk az aratás, csépléssel kapcsolatban, amit levittünk a capportóiéhoz is. Egyik legfontosabb feladatnak tekintettük most a növény­ápolási munkákban lévő lemaradások behozását. Eszelk ap­csolatban a Tűzhelygy árból 47, Üveggyárban 45- voltak nö­vényápolási munkát végezni, A Vasutas 'asszonyok közül pe­dig 8-10-en egész héten jártak ki. Az a tapasztalai, hogy az üveggyári területi M DSZ ezzel kapcsolatban nem végez politikai felvilágosító munkát, mert azt mondották az asz­szonyok, hogy Ők többet nem a : kapálni,mert a fizet-'s­bcl levonták a koszt pénzt. Mátranovákról 25-30 asszony ment segíteni a Kisterenyei állami gazdaságba, sőt elvál­lalták egy félhold cukorrépa egész évi teeelésot. Most kezdjük a DISZ-el megszervezni az arató brigádokat a gép­állomásokra, hogy azokat ha szükséges lesz rá betudjuk vetni. így Hádasdi elvtárs felölelte az egész problémát ami előttünk áll. Hiányossága volt a b eszámolónak az, hogy nem elé konkreti zálta a j [re. A mi feladatunk most az,­hogy fontossági sorrendbe megszabjuk a feladatokat, .ekem az a véleményem, hogy a növényápolás kérdése az állami gazdaságoknál, termelőszövetkezeti csoportoknál, egyéni dolgozó parasztoknál még m fő feladat. Meg kell mon­dani ha elvirágzi'k a repce akkor nagy károkat fog ónozni, mert fe náll az, 'hogy elnyomja a répát, ami szintén nagy kért okoz a népgazdaságnak* De nemcsak a cukorrépa ápo­lássá, vannak elmaradva, hanem a többi kapásnövények ápo­lásával is. Egyes helyeken ugy néz ki a föld mint az erdő, olyan sürü a fü. Legfontosabb feladatunk, hogy növényápolás terén segitsük az állami gazdaságokat. Meg kell mozgatni még jobban a tömegszervezeteket, Icülönbözo hivatalokat, társadalmi szer­veket. Mi a Megyebizottság dolgozói is kimegyünk még 'egy­szer, de ki kell vinni a rendőrség,hivtalok dolgozóit és a szakszervezetet is meg kell mozgatni, mert ez eddig még nem tett semmit ennek érdeekében.. Meg kell mondani, hogy imosak asszonyoknak szabad elmenni hanem férfiaknak is. Meg kell mondani, hogy egyes helyeken a DISZ se jó m unkát ágon ahol ott volt Csi-csik elvtárs " az ad­ni aki p b az állami gazdaságba dol­gozni azt mondotta neki, hő . . ' yobb marhaságot nem is esi .álható tt volna. EJ nem tudom, hogy mi ebbe.. . rr- " haság, különösen a sziráki állami gazdaságban, ahol el van­nak maradva és a Vadaskertben. A vadaskerti állami gaz­daság megsegítése rajtunk múlik, mert itt van és ha mi moz­gósítsuk az üzemi dolgozókat akkor a lemaradást betudjuk hozni. ITemcsak az üzemi fia ,alokat kell mozgósitani,hanem a diákokat és a töobi üzemi dolgozót is. A másik kérdés a tojásbegyüjtés. Csodálkozom azon, hogy a Gergely Imréné: Gyárfás János :

Next

/
Oldalképek
Tartalom