MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1951

1951-05-23 31_a/24. őe. - 24/4

-A­betartsuk. Ne azt nézzük, hogy ki mondja, hanem azt, hogy mit mond és azt latjuk, hogy az egész népünknek, a Párt határozatainak megvalósítását szolgálja-e. A kiértékeléssel teljesen egyetértek és az üzemi három­szög mu kajára mondottak is teljesen igazak. Nem mu. kás­kádert láttak bennem, hanem igazgatót, amire én több esetben rá is mutattam. Kértem a munkámhoz is se^itséget de nem sok esetben kaptam. Meg kell mondani, hogy az Acélgyárban igen sok hiba van, amit a régi vezető em­berekkel nem lehet jó végrehajtani és magainra hagyatva nem tudora elvégezni a munkát, A műszaki értelmiségiek a múltnak a maradványai, de addig, mig ki nem neveljük az uj műszaki értelmiséget, kénytele .ek vagyunk ezekkel dolgozni. Mráz Gábort már le akartuk váltani, de még nan tudtunk megfelelő embert a helyére taláni. Igaz, hogy már találtunk egy munkáskádert, de ez még nem megoldás, mert mint a közmondás is mondja, egy fecske nem csinál tavaszt, ment ugyanakkor a vele dolgozók m. nd régi mű­szakiak. Ahoz, hogy mindenkor egészséges munkát tudjm-k végezni, szükséges, hogy az üzemi háromszög kapcsolata meg legyen. Mi megbeszéltük azt, hogy hétfő' háromszögi ülést tartunk, de az elvtársak nem jöttek el az ülésre-, és ilyen nemtörődömséggel nem lehet kezelni a háromszögi ülést. Az, "hogy a-műszaki értelmiségieknek a 80 ;S-át jutalmaz­tuk, ez azért volt, mert még a munkáskádereket nem tar­tottuk műszakiaknak. Arra kérem a Me ö ye Bizottságét, hogy sokkal töV:^t foglalkozzo az Acélgyár mu kajával, ellenőrizzen, hogy menetközben tudjunk javitani a hibá­kon. Vágvölgyi Tivadar: A Gyárfás elv árs beszámolóját, vagyis a brigád kiér­tékelését ha megnézzük és elgondolkozunk rajta, akkor azok a hiányosságok, amit a Pártbizottságra elmondott, fennálnak a szakszervezeti mu kabar: is. Szeretnék fog­lalkozni az Ü.B. összetételével, hogy nincs benne egy nő tag sem. Itt a rossz kádermu kánkra nyomja rá ez a bélyegét, hogy em tudtunk az üb.-re egy nő függet­lenített tagot beállitani. Ezen változtatni fogunk ugy, hogy a most társadalombiztosítási tanfolyamon lévő elvtársnőt, a hazajövetele után beállitjuk fügböbleni­tett funkcionáriusnak. A másik, ami rá nyomja a bé­lyegét a kádermunkánkra, Schubert a kulturnevelési felelős. Schubert 1949-beu jött haza három hónapos kul­turiskoláról és akkor beállítottuk őt kulturfelei ősnek, és meg kell mondani, hogy a múlt év novemberéig jól végezte a munkáját, azonban most hanyatlás van ezen a téren* Ezt már átbeszéltem Tzauó elvtárssal és Schuber** tot le fogjuk váltani és helyette Kovács, elvtársat fogju> beállitani,aki fizikai mu..kás. Beszélt Gyárfás elvtárs a szakszervezet rossz munká­járól, és arról, hogy az uj kö- yvek szanaszét hever­tek. Ez meg volt a GSZ.-üzemben, amiről tudomást is szereztem és azo' ial intézkedtem is. Ugyanis itt a mühelytitkár elment iskolába és a könyveket ott hagy­ta a műhelybe sza ászét heverni. Bérces Henrik: I

Next

/
Oldalképek
Tartalom