MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1951
1951-01-08 31_a/22. őe. - 22/23
- 4 felvetett hangokra. így pl« Cserhátszentivánban, ahol a tanácselnök mé választása tt mint postás - sorozatos hivatali sikkasztást követett el; miután ez kitudódott, a reakció igen komoly alapot kapott arra, hogy ezt a kérdést a tanácsok ellen kihasználja. A népnevelők, de maga a párttitkár sem lépett fel kellően ez ellen a jelenség ellen és elmondhatjuk azt, hogy ebben a kérdésben népnevelőink teljesen yvertelenül állnak. kell jegyezni'.azt, hogy a járási tan is hibát követett el abban a kérdésben, mert már kb. 5 hete tudnak erről a dologról. A reakció széltében-hosszában híreszteli, és még mindig nem tették meg az intézkedést a tanácsokat kompromittáló tanácselnök leváltását. Ez azt bizonyitja egy részt, I a helyi szervezetek információs hálózata rossz, nem vetik fel a felső pártszerv felé, melyek foglalkoztatják a község lakosságát. Másrészt az, hogy ha felszinre is jönnek ilyen hibák - illetve a felső pártszerv tudomást is szerez róla - nem reagálnak rá kellőképpen, iltalános és'még a jobb munkát végző szervezeteknél is tapasztalható a szemléltető agitációnak a hiánya. Sehol a járás területén-nem találkoztunk faliújsággal vagy fali-tábl , melyeken aktuális kérdésekkel foglalkoztak volna. Ugyan megvan községben a fali-tábla, de ezeken a békekölcsönjegyzés és a tanácsválasztások eredményei vannak. Hasonlóan rossz- a helyzet a sajtóval való foglalkozás terén is. A ;' területére nem jár csak 556 Szabad Nép, 459 Szabad 7öld, ezen belül mintegy 8-1C község van olyan, ahová egyáltalán nem jár Szabad Nép. Emellett azokban a községekben is, ahová jár, a népnevelők nem foglalkoznak a sajtóban felvetett kérdésekkel és igy nem tudják a munkájukban a sajtót biztositani. Már a bevezetőben emiitettük, hogy a járás területén 410 pártonkívüli népnevelő van. Itt meg kell jegyeznünk azt, hogy ezek a népnevelők a különböze tőim rvezetekből tevődnek össze. De ezen belül a tömegszervezeteknek népnevelőik nincsenek, kivéve az -t, melynek népnevelőivel 1-2 községben találkozhattunk. Ez arra mutat, hogy párttitkáraink nem használják fel megfelelően a egszervezeteket, nem mozgásitják őket mint szervezeteket l-l feladat megoldására. Ez a hiba adódik abból is, ho; ; a JB sem fogja kellően kezében a tömegszervezetek irányitását, - így többizben előfordult az, hogy az M T TD3z járási titkár nem vett részt a JB ülésen. A többi tömegszervezetek vezetői - kivéve a DISz - egyáltalán nem szoktak résztvenni. A járás területén pl. a MSzT-nak jól kiépített szervezetei vannak. Hasonlóan rossz a helyzet a békebizottság munkájában is. A legtöbb helyen maga a pártvezetőség sem tudja megmondani, hogy kik a békebizottsá jai.és a közvetlen béke-kérdések, pl. a békegyülések szervezését a pártszervezetek végzi . Az utóbbi időkben mutatkozik némi javulás a. tanácstagok aktivizálásánál, azonban ez is egy olyan jelenséggel mutatkozik, hogy csak mint közigazgatási szerv - és nem min árt irányítása alatt dolgozó 1 szervezetként hat. Összefogva: megállapíthatjuk, hogy dacéra annak, hogy a kiértékelésünk döntően a hibákkal - emellett komoly és súlyos hibákkal foglalkozik, -a járás eddigi eredményei azt mutatják,- hogy minden lehetőség megvan arra, ho tposan megjavitsuk. Ha a fő hibákat kiküszöböljük, a» népnevelő munkát a népnevelők állandó rendszeres feladatává tesszük és megvalósitjuk a népnevelőkkel való állandó foglalkozás lehetőségét - akkor minden biztositék megvan arra, hogy a Párt politikája lent az alapszervezetnél nem szén-