MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1951

1951-12-28 31_a/27. őe. - 27/238

n : ^0 mm J mm -_• ~r C/ Szovjetunió Bolsevik Párt taoasztalatait, amit azután megkapott minden egyes alapszervezeti titkár áttanulmányozás végett # Külön hivták össze a bányász, az építészet, valamint a kisüzemek reszort felelőseit* Ezen értekezletek után egyes alapszerkezeteknek a munkájában már mutat­kozik eredmény ugy az oktatásban, mint a pártépitésben. Mint Pl* az Acélgyárnál, ahol novemberi hónapban 350-en vettek részt politikai oktatásban, december 10.-e óta pedig 6Q0.-an. Az Üvegyámál 130-ról 200-ra emelkedett a politikai iskolák hallgatóinak a száma* A múlt heti vezetőségi ülésen pedig a város területén az alapszervezetek 2^ tagjáLölt ós 22 tagfelvételt tárgyaltak meg« A Balassagyarmati járás területén december 13«-án voltak összehívva a reszort felelősök. Ezeken az értekezleteken is kitárgyalták és mód- „ szertani segítséget adtak az alapszervi vezetőségi tagoknak, hogy hogyan is miképpen kell nekik dolgozni, hogy az alapszervezeteket mielőbb megerősitsék, hogy a felemelt ötéves tervet, ami fslura vonaté­kosik maradéktalanul teljesítsék. Az értekezleten a Nógrádmarcali párttitkár felvetette a Járási Bizottság felé, hogy ezidáig azért nem tudtak végezni eredményes munkát, mert a Járási Bizottság még ilyen segítséget nem adott nekik. Javasolta a Járás felé, hogy a jövőben is állandóan ugyanígy foglalkozzanak velük* Bbben a járásban az értekezletek után olyan eredmények vannak, mint Pl* Ipolyszög, ahol 4, Drégelypalánk, ahol 5 tagjelöltet vettek fel. Ezekben a községekben az uj vezetőség választása előtt el volt hanya­golva a pártépités és azt lehet mondani, hogy a legrosszabb volt* A Szécsényi járásban az alapszervi vezetőségek módszertani segítése után különösképpen a pártépitésben mutatkozik meg az eredmény. Addigamig az elmúlt hónapokban egyik járásunk volt az, amelyben a pártópitési rau ka el volt hanyagolva. Aa alapszervi vezetőségek kioktatása után elértük azt, hogy 22 tagot és 34 tagjelöltet vettek fel 52 ifc alap­szerve zetből. A Szécnényi Járásban a Járási Bizottság tagj.a^ kint a területen az alapszerveze éknél is segítséget adüptók nemcsak a titkárnak, hanem a többi vezetőségi tagoknak is a munkájukhoz* Hétsági járásban még ezidáig a sulypontkénti reszort értekezleteket nem tartották mef, de nem tartották meg a **egyebizottságnak ezt a határozatát, amely december 8*-ig volt határidős, hogy a Járási •• . . .A

Next

/
Oldalképek
Tartalom