MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950

1950-07-11 31_a/19. őe. - 19/139

-18­Dénes: A Bumbulúez és Kovács elvtárs kérdése már nagyon régen vajúdik. Toldi és Bottyán elvtárs irtak egy levelet június 11.-én, hogy váltsák le, azonban erre még válasz nem érkezett. A MB a bentlé­vő anyagok alapján megnézte Bumbulucz elvtárs ügyét. Bumbulucz elvtárs a MB javaslatára került az Épitészeti NV személyzeti felelősének. 1940-ben jött Magyarországra Romániából. 1942-től a bányai asztalosmühelyben dolgozott. Bumbulucz erősen jobbol­dali, németbarát magatartást tanusitott. A becsületes dolgozó elvtársaknak, névszerint Dávid Pál és Gsernok Andor elvtársak­nak a véleményét kikértük, akik ezt aláirásukkal is bizonyitot­ták. 2áxxiix2áiKKkx|33űcxxx±xmHKá±H Gsernok elvtárs elmondta, hogy 1944-ben a műhelyben, ahol több baloldali gondolkodású ember előtt kijelentette Bumbulucz gúnyosan "na ti piszkos kol-' dus kommunisták, hogy vagytok." Dáfcid Pál elmondja, hogy 44.ő­szén, mint elhurcolt Lengyelországba került, ahol Bumbuíucczal találkozottx 1945. januárjában, aki Elegáns német egyenruhát vi­selt és azt mondta Dávid Pálnak "te Pali, nézz rajtam végig, hogy fest rajtam ez az elengáns német egyenruha, jól nézz meg, mert fényképet is akarok csináltatni. Meg akarom örökiteni." 45. tavaszán tért haza, belépett a MKP-ba. Vezetőségi tag lett a bányai pártszervezetnél, majd később a KB-on, mint falujáró aktivá dolgozott. A párttagság felé pökhendi magatartású volt, a felső pártszervezet felé jó szinben igyekezett magát feltüntet­ni. A MB részben ezt látta, de nem tulajdonított neki különös jelentőséget, igy került a starjáni Bányavidéki Épitési NV sze­aáxyi mélyzeti vezetőjének. Mint személyzeti f elelőst a dolgo­zók nem szerették, kapcsolata a dolgozók felé igen rossz volt, mert Bumbulucz a kispolgári személyekkel és fasisztákkal tar­tott baráti kapcsolatot. Bumbulucz nem vett irányt, mint személy­zeti felelős, hogy a fontosabb pozíciókba megbizható, nagyüzemi fizikai dolgozó elvtársakat vigyen be, akik megváltoztatják az épitész.eten belül a politikai szellemet és a munkához való vi­szonyt. Ehelyett ő felszedte a legreakciósabb elemeket, horthyis­ta katonatiszteket*, kirúgott osztályidegen elemeket állitott jó­fizetésü,állásokba. Bumbulucz is kispolgári csökevényekkel ren­delkezett. A MB káderosztálya Bumbulucz József leváltását javas­latba hozza a MB elé a fenti indokok figyelembevételével. Szük­ségesnek tartjuk, hogy a MB megvizsgálja párttagságának megtar­tását. Dvorak: Egyetértek a javaslattal. Dénes: A bgyarmati JB-én belül komoly kérdés merült fel. A JB egyes alapszervezetek tudta nélkül javaslatba hsxHi±x2xRixxár hozta Kováos Jánosnét és Bacsa Ferettcnét a megyei tanácsba. A község­ben ez a legnagyobb felháborodást keltette, mivel ezek a t.sz.cs. ellen izgattak és nem is párttagok. Gergelyné: Nem azivesen vállalták, azt mondták, hogy nekik a férjük félté­keny. MB: javaslatot kell tenni a Központ felé a bgyar­mati járási titkár, leváltására. Dénes: 5 személyt találtunk, akik a megyei tanácsba lettek javasolva és nem találtuk meg őket. Ez valószinü onnan ered, hogy telefonon . adták meg a neveket. MB megbizza Gerst János elvtársat, hogy kutassa fel kik azok. Kudela: A g ép gy ári építkezéshez kell egy ellenőr, aki a beruházásokat és a munkálatokat ellenőrizni tudja, hogy az ütemtervet betart-

Next

/
Oldalképek
Tartalom