MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950

1950-07-04 31_a/19. őe. - 19/114

-4 ­Pl, Vargáné elvtársnő aki jelenleg a Megye Bizottsági MJTDSz, titkárt helyettesíti ő maga is egy járásért felelős és csupán csak ezt az egy járást ismeri a többiről alig tud valamit. Az egyes funkcionáriusok akik lemennek a községekbe követlelően lépnek be, ahelyett, hogy sok esetben segítséget adnának 9 az egyes szervek között nincsenek össze­hangolva a munkák, tó em követi az aratást megfelelően a behordás megindítása. Az állami gazdaságokban ez már jó ütemben megindult, de a magán gazdákon csak igen elszórtan láthatjuk. Azon községekben ahol az aratást már zömé­ben elvégesték, meg kell gyorsítani a behordás ütemét. Az elmúlt hét folyamán komly javulás mutatkozott a szállitási szerző­dés kötésnél, ezidjáig 154 waggonra történt szerződés kötés. Az aratás, cséplés és terménybegyüjtési munkák elvégzésével kapcso­latban megindultak a csatlakoz'sok a Tótkomlósi verseny felhíváshoz, Így megyénk területén Buják és Palotás községek voltak, amely elsőnek csatlakoztak, De folyik a párosverseny kihívás is. Határozati javrslat i 1,/ Minden erőt továbbra is mozgósitani az aratási munkák minél előbbi befejezésére. Meg kell javitani a politikai felvilágosító munkát és ennek alapjául az egyéni agitáció szolgáljon, A Prop, osztály hely­telen munkamódszerét számolja fel, csináljon munkamegosztást és főfeladata legyen,a járási bizottságainknak adjon segítséget, szem­pontokat az agitációs munka vitelére. Ezen keresztül oda kell hat­ni, hogy pártszervezeteink is ne az erőszakos adminisztratív intéz­kedéseket, dobolásokat tekintsenek főfeladatuknak, hanem az agitá­ció megjavítását, a meggyőzést a dolgozó parasztok felé, A kuláksá­got pedig kényszerítsék rá a munkák elvégzésére. Le kell leplezni az ellenség rémhírterjesztéseit és a nyilt Bzabotálók ellen pedig az eljárást meg kell inditani, tatán igen sokat foglalkoznak a Koreai eseményekkel és az ellenség egyik főtámadási formája a háborús rémhírterjesztés, A Békevédelmi Bizottságon keresztül ismertetni kell a Koreai háborút, a felszaba­dító harcát és győzelmeit, A Megyei Tanács adjon ki 1C.0C0 példány röplapot és ebben hivja fel, a dolgozc) parasztságot az aratási munkák gyors befejezésére. Ezen tulraenően meg kell szervezni a „villámot"* Ugy hogy az hetenként kétszer jelenjen meg plakát formájában a községekben. Felelős: A Propaganda osztály, 2,/ Meg kell szüntetni pártszervezeteink és pártfunkcionáriusaink elbi­zakodottságát, rá kell mutatni arra, hogy ez az ellenség munkáját segiti elő. Pártszervezeteink vegyenek rá irányt, hogy az aratást minél többen éjjel végezzék, a reggeli és az esti órákban, mert ez­által kevesebb lesz a szemveszteség, A tüzőrséget továbbra is erő­siteni kell. Meg kell szervezni a telefonügyeletet, hogy szükség esetén gyorsan lehessen intézkedni egyes dolgokban. A megyei ta­nács elnöke hasson oda, hogy a községi jegyzők,az eddiginél foko­zottabban vegyék ki részüket a munkából. Különösen a kulékok munká­ra való rákényszeritésénél. Pelelős: Mezőgazdasági Osztály* 5»/ Az aratási munkák mellett haladéktalanul el kell kezdeni és fokozni kell a gabona behordást, A községi Népfront bizottságok dolgozzák ki tervüket a behordassál kapcsolutosan*vegyék számba az igá erőt. ./.

Next

/
Oldalképek
Tartalom