MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950
1950-07-01 31_a/19. őe. - 19/85
- 13 tervet, hogy milyen ütemben és hogyan kivanjók a behordást végrehajtani. Jobb termés van, mint az előző évben, kevesebb a mezőgazdasági munkás és ugyanakkor töfcb fogatot igényel a behordás. A behordásnál nekünk ebben az évben a dupláját kell számolni. Múlt évben megyénk területén $ szalmák igen kicsik voltak, sok csomő felfért egy kocsira, ftost a fele fér fel.Szenitani kell az esős időre is és ha időben nem hordunk be, akkor a búza csirázni kezd. De igen nagV jelentősége van a tüzőrség tekintetében is annak, mert habehordunk, a község határában könnyebben tudja a tüzőrség is ellenőrizni a gabonát, könnyebben el tudja látni feladatát. A kulákság támadása jelentkezik nap mint nap a területe©. Jelentette a mezőgazdasági osztály, hogy tegnap éjjel 1 érakor Érsekvadkerten tüz ütött ki, amit azonban idejében észrevettek. Most már má-. sodik esetben fordul elő a gyújtogatás, ami azt jelenti, hogy a tüzőrságet továbbra is szorgalmazni kell és ugyanakkor a behordást is. Emellett döntően foglalkozni kell továbbra is a szállítási szerződés és begyűjtés kérdésével is. Az operatív bizottsági ülésen kiértékeltük, azt láttuk, hogy a szállítási szerződés-kötés ahol beindult, nem mutat rossz eredményt, 995 személy 52 vagonra kötött szállítási szerződést. Ez az eredmény nem rossz, de ez 72 szövetkezetnek a jelentéséből volt, tehát a fele a szövetkezeteinknek - a másik fele ebbe nem volt bekapcsolódva. Feladatunk továbbra is, hogy a a szövetkezeteket aktivizáljuk, Pártunk irányítsa ezt a munkát és a dolgozó parasztság körében széles tömegmozgalommá szélesítsük ki. Nagy jelentősége van az egyéni agitációnak és felvilágosító munkának. Foglalkozno.-n kell a begyűjtés kérdésével is. Mikor az aratás már jó ütemben folyik, szervezzük meg a behordást és a begyűjtést. A begyűjtésnél meg kell szervezni a versenyt és el kell érni politikai felvilágosító munkán keresztül, hogy minél több dolgozó paraszt szállítsa be a gabonáját a szövetkezetbe. Vigyázni kell a baloldali tulkapásokkal. Nekünk nem azt kell elérni, hogy erőszakkel bevigyék a gabonát a közös gyűjtőhelyre, hanem hogy ez Örömmel történjen. Legveszélyesebb - ahol a legdöntőbb része lesz a munkának - fel kell lépni az elbizakodottság ellen megyénk területén. Tapasztaljuk a dolgozó parasztság és a pártszervezetek részéről, hogy el vannak bizakodva, hogy még nem érett be a gabona, hogy nézzük meg a jövő szombatra nem lesz gabona a határban. Itt azt kell elérni, hogy minél gyorsabban arassuk le a gabonát. Lebecsülik az osztályellenség munkáját. Nem indulnak ki kellőleg az osztályharc kérdéséből, nem tekintik még eléggé pártszervezeteink politikai feladatnak az aratási munkák elvégzését és igy nem tudják felfedni az osztályellenség támadásainak a formáit és pártszervezeteink ne legyenek liberálisak a kuláksággal szemben, a géptulajdonosokkal az üzemanyag terén, hanem lépjenek rá következetesen, kényszerítsék rá a kulákokat az aratásra. A cséplőgép-munkások szerződtetése még mindig nincs biztositva olyan mértékben, mint kellene. Itt is van egy hiba és helytelen nézet, ez pedig a kaláka-cséplésben nyilvánul meg. A kaláka-csépiés hátrányos elsősorban azért, mert a cséplőgép nem tud dolgozni olyan ütemben, mint ahogy a szerződtetett munkások. Itt meg van adva a lehetőség a csalásokra, különböző korrupciókra. KI a kaláka-csépiést nem tiltjuk el, de a lehetőségek szerint szorítsuk vissza. Fő feladatunk, hogy ne a kalákára alapozzunk, hanem minél több dolgozó parasztot szerződtessünk le. Javaslatom az, hogy miután lementek az aktivek, résztikre adjunk segítséget mi is, éspedig ugy, hogy a MB tagjai menjenek le a területre, tapasztalatukat beszéljék át az aktívákkal, a JB-ra hozzák be a tapasztalatokat, azután a MB-ra. A másik,