MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950

1950-04-26 31_a/17. őe. - 17/104

- 7 ­Hogy nem tart szoros kapcsolatot a Budapestről kijáró falujáró cso­porttal • Hogy amikor a télen a párt azt tűzte ki maga elé, hogy meg­alakítják a TSZCS-t. és ebben az irányban a népnevelők, a pártveze­tők nagy munkát fejtettek ki a közságben, akkor a falujárók arról beszéltek a faluba, hogy ez a terület nem alkalmas arra, hogy TSZCS-t hozzanak létre. Itt a népnevelők munkája amit végeztek eredményte­len volt. Vagy az egyik elvtársnő aki felszólalt az asszonyok és a lányok Mi­lyen szivesen mennek az MNDSz-be, Akkor ha az MNDSz. megyei, járási felelősei nem fordítottak elég gondot az MNDSz. szervezet támogatá­sára. Előfordult nem egy esetben, hogy kimentek a községbe és már a gyűlés résztvevői összevoltak hiva, de ők hozzáfogtak ott uzson­nárni vagy vacsorázni és az ott várakozá asszonyok és lányok nem győzték kivárni, egyiknek másiknak otthon munkája volt és elszivá­rogtak, elmentek haza. így nem jó szinbe tűntek fel az MNDSz. felsőbb vezetőségi tagjai. Felvetették az asszonyok azt is, hogy a vezetőség felelős azért,mert a politikai nevelés terén nem nyújtott segitséget kielégítően az asszonyok felé. Ezért fordul elő az, még most is, hogy ha megkondul a harang akkor igyekeznek a gyűlésről a templomba. Vagy Pl. az EPOSz. részéről az ifjúság szólalt fel, hogy a pártve­zetőség komoly segitséget adott az EPÖSz. vezetőség újjászervezésé­nél, amikor az EPOSz. titkár klérus befolyása alá került. De rá is olvastak a pártvezetőségre abban, hogy nem nyújtott elég segitséget abban, hogy a függönyt, amit az ifjúság szerzett a szinpadra és még mindig nem sikerült visszakapni a paptól. S"bt nem is annak van je­lentősége, hogy a függönyről beszélünk, hanem az osztályharcól amely megnyilvánul az ifjúság és a klérus között. De a határozati javaslatok is konkréten felvetik a pártszervezetek legfőbb feladatait. Pl. arra vesznek irányt, hogy az MNDSz-be.EPOSz-ba jól dolgozó ifjak, nők kerüljenek be a párt tagjelöltjeinek a sorába* Vagy a május l-nek a megszervezése. Pl. feladatul tűzték ki, hogy a községben a TSZCS-t létrehozzák. S ebbe a komunisták járnak jópél- • dával elől. Vagy miután falujárók a községbe nem járnak, erősiteni fogják a nép­nevelő munkát. Az oktatással kapcsolatban legsürgősebb feladatnak határozták meg a pártiskolára való jelölést. Azért is, hogy legyen jó szemináriumi előadójuk a községben. Ne kelljen mindig igegenből várni, mert ezt legtöbbször nem kapták meg. Foglalkozik a tagjelöltek nevelésével a határozat. Azt kell mondanunk, hogy a legéndi pártszervezet tag-

Next

/
Oldalképek
Tartalom